Pollák: A változások nem történnek meg egyik napról a másikra

Pozsony |

<p>A politikusok 22 éven keresztül vásárolták meg a romákat a segélyeken keresztül. Azt várni, hogy a most indított projektek máris gyümölcsöt hoznak, lehetetlen &ndash; nyilatkozta szombaton Peter Pollák, romaügyi kormánybiztos.</p>

Arra kérdésre, hogy hol az ígért romareform annyit válaszolt, hogy a másfél év alatt sikerült 300 millió eurót kiharcolni, ami a romáknak jutott. Megemlítette iskolák építését, munkahelyteremtést roma asszisztenseknek és a pilótaprogramokat is, amelyekkel a földtulajdonokat hivatottak rendezni azokon a helyeken, ahol törvényellenesen építkeztek. Ľudovít Kaník, az SDKÚ-DS képviselője és volt munkaügyi miniszter úgy gondolja, hogy a reform a kormány dolga, akitől a kormánybiztos is függ. „Két év alatt semmi sem változott. Azoknak, akik alacsony fizetéssel rendelkeznek, megéri a munkát felfüggeszteni és inkább a segélyekből élni. Az egyre gyarapodó családból biztosítják a jövedelmüket, ami ez csak sokszorozza a szegénységet. Ez a Fico-kormány teljes csődje.”– véli Kaník.

Kaník Pollákkal karöltve szeretné átültetni a „kis roma reformot”. Az elgondolás alapja az, hogy az a család, amely dolgozik több támogatást kapjon mint az, amelyik nem. Jozef Burian, a munkaügyi minisztérium államtitkára még eddig nem jelezte, hogy ezt a reformot a kormány támogatná. „2010 és 2011 között a jelenlegi ellenzék volt hatalmon és nem tett az ügyben semmit. Most is olyat akarnak átültetni, ami már egyszer ki volt találva. Még tárgyalunk erről.” – ezekkel a szavakkal reagált Burian Kaník szavaira.

Rastislav Pivoň, kulturális antropológus és romológus szerint ez a reform önmagában nem hoz eredményt munkahelyteremtés nélkül. A törvénymódosítási javaslat már májusban a képviselők elé kerül. A javaslat szerint a dolgozó családok 230 eurós támogatással számolhatnak majd. Amennyiben legalább az egyik szülő a támogatás kifizetésétől visszamenőleg 4 évig nem dolgozott legalább 270 napig, úgy a segély 65 százalékát kapná csak meg. Az is megtalálható benne, hogy feketén-illegálisan felhúzott épületeket a földtulajdonos írásos beleegyezése nélkül is el lehetne bontani. Az ilyen építmény eltávolítását az adott építésügyi hivatal végezné a földtulajdonos kérésére, a költségeket pedig az illegális épület tulajdonosa vagy bérlője állná. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?