Politikai vita a migrációs csomag miatt

Miroslav Lajčák
Pozsony |

Nagy port kavart a szlovák politikai életben az ENSZ globális migrációs csomagja. Miroslav Lajčák (Smer) külügyminiszter szerint érdemes lenne tárgyalni az egyezmény elfogadásáról, az SNS és a Sme rodina azonban erről hallani sem akar. Peter Pellegrini (Smer) kormányfő állítja, hogy Szlovákia ezek után sem változtat majd a migrációs politikáján.

 

Lajčák – mint az ENSZ közgyűlésének elnöke – maga is részt vett a dokumentum kidolgozásában, melynek célja a bevándorlás hatékony szabályozása lenne. A dokumentum idén júliusban készült el, viszont már több ország is jelezte, hogy nem kíván beleegyezni a paktum feltételeibe. Magyarország az elsők között utasította el a csomagot, mivel az Szijjártó Péter külügyminiszter szerint szembemegy a józan ésszel és Magyarország érdekeivel. A napokban Ausztria és Csehország kormánya is hasonlóan nyilatkozott.

Szlovákiai kivándorlók

Lajčák csalódottságát fejezte ki a szomszédos országok véleményével kapcsolatban. Kiemelte, hogy a csomag célja a migráció negatív oldalainak kiküszöbölése, éppen ezért tárgyalni kellene róla, nem pedig hamis információk alapján ítélkezni. „A bevándorlás nem új jelenség, már több száz éve létezik Európában. Attól függetlenül, hogy ez jó vagy rossz, el kell fogadnunk, mint tényt – mondta a miniszter. – Nem azt akarjuk meghatározni, hogy az országok hány menekültetek fogadjanak be, vagy hogy mennyit fizessenek nekik. Szeretnénk visszaszorítani az illegális bevándorlást, és könnyíteni az egyes országok befogadási folyamatait.” Lajčák szerint bizonyos értelemben azok a szlovákiai emberek is bevándorlónak számítanak, akik a jobb megélhetés reményében külföldre mennek dolgozni. „Nem hiszem, hogy jó szemmel néznénk, ha a szlovák állampolgárokat fosztanák meg a jogaiktól csak azért, mert nem abban az országban élnek, ahol születtek” – tette hozzá a külügyminiszter.

 

SNS, Kollár: nem

Lajčák kijelentései felháborodást váltottak ki mind a koalíciós, mind az ellenzéki pártok körében. Jaroslav Paška, az SNS parlamenti képviselője határozottan elutasította a migrációs csomag elfogadását. „Az ENSZ migrációs csomagját kiegyensúlyozatlan, ellentmondásos dokumentumnak tartjuk, amely jelentősen gyengítené az érintett országok migrációba való beavatkozásának hatáskörét” – jelentette ki Paška.

Boris Kollár, az ellenzéki Sme rodina elnöke hétfőn felszólította Peter Pellegrini (Smer) kormányfőt, hogy mindenképpen utasítsa el a migrációs csomagot. „A migráció még mindig nagy probléma, és láttunk már néhány rossz megoldást a kezelésére” – mondta a pártelnök. Kollár élesen bírálta a szlovák külügyminisztert is. „Lajčák ezzel csak a saját diplomáciai érdekeit nézi” – tette hozzá az ellenzéki politikus.

Kormányzati politika

Peter Pellegrini nem sokkal később reagált Kollárék felhívására. Elmondta, hogy a kormány ezek után sem fog változtatni a migrációs politikáján. „Nem fogunk olyan intézkedéseket támogatni, amelyek gyengítenék Szlovákia biztonságát. A kormány továbbra sem fogadja el a kvótarendszert és a migránsok kötelező elosztását” – szögezte le a kormányfő. Ezen kívül élesen elutasította a migráció témájával való visszaélést, valamint az állampolgárok indokolatlan és célzatos riogatását egyes ellenzéki pártok által, a választási kampány keretében.

Érdekes

Az ENSZ migrációs csomagja

A migrációs csomag elfogadásáról 2016 szeptemberében egyeztek meg az ENSZ-tagállamok. A dokumentum szövegén 2017 áprilisában kezdtek el dolgozni. A 34 oldalas egyezmény célja, hogy segítsen kezelni a migrációs folyamatokat, és megerősítse a bevándorlók jogait. A megállapodás hangsúlyozza az egyes országok szuverenitását és azt, hogy joguk van önálló migrációs politikát folytatni. Mivel jogi szempontból nem kötelező érvényű dokumentumról van szó, ezért nem szükséges az egyes országok kormányának beleegyezése, a döntés teljesen a külügyminisztériumok hatáskörébe tartozik. A migrációs csomag bevezetéséről várhatóan 2019 szeptemberében fognak szavazni a tagállamok.

Híd: felesleges félreértés

Kollárékkal és Dankóékkal ellentétben a Híd támogatja a külügyminiszter álláspontját. „A csomag nem veszélyezteti Szlovákia szuverenitását, és helyet biztosít a migrációs kérdésekről való konstruktív párbeszédnek” – közölte lapunknak Debnár Klára szóvivő. Cséfalvay Katalin (Híd), a parlament külügyi bizottságának elnöke is egyetért Lajčák véleményével. „Meghívtam a minisztert a külügyi bizottságba, hogy elejét vegyük a félreértésnek, sajnos nem sikerült” – reagált Cséfalvay az ENSZ-csomag miatt kialakult politikai vitára. (nar, TASR, Denník N, HVG)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?