Pellegrini szerint is elkerülheten az igazságszolgáltatás megtisztítása

Peter Pellegrini

Peter Pellegrini (Smer-SD) miniszterelnök egyetért Zuzana Čaputová államfővel abban, hogy az igazságszolgáltatás megtisztítása elkerülhetetlen. Az elnök asszony erről az új alkotmánybírók kinevezését követően beszélt. A miniszterelnök hozzátette: a bírók közösségének kell megtalálnia az erőt és a bátorságot ahhoz, hogy levetesse a talárt a szlovák igazságszolgáltatásba vetett bizalmat csorbító bírókkal.

Pellegrini úgy véli, hogy amíg a rendszert torzító bírók a helyükön maradhatnak, a helyzet nem fog változni. Hozzátette: a bírói tanácsnak határozottabban kellene eljárnia. Ha nincsenek meg ehhez a szükséges mechanizmusok, a kormány kész biztosítani ezeket.

Az államfő a bírók túlkapásairól, és az ezekkel való leszámolás fontosságáról beszélt. A miniszterelnök ezzel kapcsolatban figyelmeztetett: Čaputová több bíróra utalt, nem csupán Monika Jankovskára. „Több bíróról beszélt, akik esetében fennáll a gyanú, hogy befolyásolhatták őket, és nem a bizonyítékok alapján, valamint a törvényekkel összhangban, hanem valamilyen hatás alatt hozhatták meg a döntéseiket” – tette hozzá.

Zuzana Čaputová államfő bízik benne, hogy az új alkotmánybírók hozzásegítenek az igazságosságba és a bírói hatalomba vetett bizalom visszaszerzéséhez. A kinevezés kapcsán mondott beszédében utalt a bírói túlkapásokra is. Hangsúlyozta: a nyilvánosságnak garantálni kell, hogy a bírói szakma képes leszámolni a visszaélésekkel. Čaputová az állampolgároktól azt kérte, hogy az igazságosság követelése közben legyenek ők is igazságosak, és hogy az egyéni kudarcokat ne vetítsék ki az egész bírói szakmára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?