Pellegrini és társai lépéseket tesznek a párttagságuk megszüntetése érdekében

Peter Pellegrini

A Smerből távozó képviselők már lemondtak a pártban betöltött funkcióikról, most megteszik a szükséges lépéseket a párttagságuk megszüntetése érdekében is.

Ami az általuk betöltött parlamenti tisztségeket illeti, a jövőben készek adekvát választ adni a megváltozott politikai viszonyokra. Ezt pénteken jelentette ki a távozó képviselők nevében Patrícia Macíková, Peter Pellegrini szóvivője.

Macíková elmondta: a 11 Smerből kilépő képviselő tartani akarja magát a felelős változás választási ígéretéhez. „Érezzük az emberek óriási támogatását, ezért a Smeren belüli lehetőségek kimerítése után egy új politikai projekt keretében akarjuk teljesíteni az említett ígéretet. Tisztességes, 21. századi szociáldemokrata politikát akarunk kínálni nekik. Reagálni fogunk a kor új kihívásaira, miközben határozottan védelmezni fogjuk az idősek, betegek, gyengék és a munkavállalók jogait is. Keményen küzdeni fogunk a 13. nyugdíjért és a minimálbérért” – tolmácsolta Macíková a képviselők álláspontját.

Robert Fico, a Smer-SD elnöke pénteki sajtótájékoztatóján árulóknak nevezte a távozó képviselőket. Úgy véli, tiszteletlenül bántak a párttal, amelynek a politikai karrierjüket köszönhetik. Fico azt követeli tőlük, hogy ne csak a pártból lépjenek ki, hanem a parlamenti bizottságok éléről is távozzanak, Pellegrini pedig mondjon le a parlament alelnöki posztjáról. A pártelnök kilátásba helyezte, hogy a Smer szervei rövid időn belül foglalkozni fognak a pártvezetést érintő, mélyreható személyi változások kérdésével. Arra a kérdésre nem válaszolt egyértelműen, hogy távozik-e a párt éléről. Fico a pártvezetésben szívesen látna új arcokat, fiatal politikusokat. Tervezi egy árnyékkormány kiépítését is. Úgy érzi, a párton belül továbbra is jelentős támogatást élvez.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?