Pellegrini erős pozíciót akar kiharcolni Šefčovič számára az EU-csúcson

pellegrini kp

Szlovákia erős pozíciót szeretne kiharcolni az EU-csúcson Maroš Šefčovič számára a következő időszakra az Európai Bizottságban (EB) – jelentette ki Peter Pellegrini köztársasági elnök az Európai Tanács rendkívüli ülésének kezdetén, ahol az uniós intézményekben betöltendő legfontosabb pozíciókról egyeztetnek – tájékoztatott a TASR brüsszeli tudósítója.

Hétfő este Brüsszelben találkoztak az uniós kormányfők és államfők, hogy a június eleji európai parlamenti választás eredményének fényében döntsenek a legfontosabb tisztségekről, vagyis arról, ki lesz az EB, illetve az Európai Tanács elnöke a következő öt évben, továbbá hogy ki irányítsa az unió külpolitikáját.

Szlovákiát a még lábadozó Robert Fico (Smer) miniszterelnök helyett Peter Pellegrini köztársasági elnök képviseli a rendkívüli csúcson.

Pellegrini a tárgyalások megkezdése előtt hangsúlyozta, hogy Szlovákia konstruktív partner lesz a tárgyalások során. Fő célja – amiről egyeztetett a miniszterelnökkel is –, hogy a tárgyalások során a lehető legjobb pozíciót harcolja ki Maroš Šefčovič szlovák uniós biztos számára. Az államfő szerint Šefčovič az uniós testület egyik legtapasztaltabb és leghosszabb ideje szolgáló tagja.

„A legerősebb és legnagyobb befolyást jelentő pozíciót szeretném kiharcolni számára a következő öt évre. Úgy fogok tárgyalni, hogy az erre az eredményre vezessen. Nem blokkolni, hanem valamit valamiért kérni Szlovákia számára. Úgy gondolom, ez teljesen logikus" – mondta.

A TASR kérdésére, hogy mi lenne ez a poszt, az államfő leszögezte, mindenképpen megpróbálja elérni, hogy Šefčovič megőrizhesse az EB alelnöki posztját, továbbá valamilyen erős gazdasági posztot is.

Emlékeztetett továbbá, hogy Kelet- és Közép-Európa alulreprezentált az EU-ban a fontos posztok szempontjából, és hogy az Európai Tanács legutóbbi elnöke Európának erről a részéről Donald Tusk jelenlegi lengyel miniszterelnök volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?