Pellegrini: A jelenlegi kihívásokra csak egyesült erővel lehet megoldást találni

Peter Pellegrini
Strasbourg/Pozsony |

A jelenlegi viszontagságos időkben más országokhoz hasonlóan a Szlovák Köztársaságnak is szüksége van az Európa Tanácsra, véli Peter Pellegrini. A szlovák kormányfő szerdán szólalt fel az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésén Strasbourgban.

 

„A terrorizmus, a migrációs válság, az erősödő szkepticizmus és az egyes intézményekbe vetett bizalom hiánya a lakosság részéről gyengítik az emberi jogok, a jogállamiság és a demokrácia alapelveit. A sokoldalúság elvét a párbeszéd és a tolerancia, illetve annak a képességnek a hiánya veszélyezteti, hogy meghallgassuk a másikat, továbbá a nemzeti érdekek előtérbe helyezése és a politikai akarat hiánya is” – mondta Pellegrini, hangsúlyozva: a jelenlegi kihívásokra csak egyesült erővel és az egyes tagállamok együttműködésével lehet megoldást találni.

Pellegrini beszédében emlékeztetett: Szlovákia három nap múlva ünnepli annak 25. évfordulóját, hogy az Európa Tanács tagjává vált. A kormányfő felsorolta azokat a sikereket, amelyeket az ország ez idő alatt elért. Említést tett az Európai Unió Tanácsában betöltött szlovák elnökségről 2016 második felében, illetve a 2007-2008-as időszakról, amikor Szlovákia az Európa Tanácsban elnökölt. Megemlítette, hogy Miroslav Lajčák külügyminiszter jelenleg az ENSZ Közgyűlésének elnöke. Felhívta a figyelmet, hogy Szlovákia néhány nap múlva átveszi a V4 elnöki pozícióját, jövőre pedig az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetben (EBESZ) is elnökölni fog.

 

Az Európa Tanácsnak, amely rövidesen a megalapításának 70. évfordulóját ünnepli, Pellegrini megköszönte, hogy negyed évszázaddal ezelőtt Szlovákiának segítő kezet nyújtott az államiság alapjainak lefektetésében és a parlamentáris demokrácia kiépítésében, a jogállamiság és az alapvető emberi szabadságjogok elveivel összhangban.

A szlovák kormányfő kiemelte a „nagy tiszteletnek örvendő” Velencei Bizottság munkáját is. Emlékeztetett: a bizottság tavalyi döntése segített Szlovákiának megoldani az alkotmánybírók kinevezésének kérdését.

Pellegrini a korrupcióról is említést tett, mint az európai demokráciát fenyegető egyik legnagyobb veszélyről. Elmondása szerint a korrupció már az Európa Tanácsra is árnyékot vetett, és Szlovákiát is elérte.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?