Peter Pellegrini
P. Pellegrini: Az uniós támogatások lehívása jelenleg 13,6%-os szinten áll
Felgyorsult az uniós támogatások lehívása, jelenleg 13,6%-os szinten áll, és az előzetes várakozások szerint év végéig elérheti a teljes allokáció egy ötödét, vagyis 20%-át. Ezt kedden jelentette be Peter Pellegrini kormányfő, miután találkozott Richard Rašival (mindketten Smer), a beruházásokért és informatizációért felelős miniszterelnök-helyettessel.
Raši hozzátette: az összes uniós támogatás 85%-ára már kiírták a pályázatot, 40%-ára szerződést is kötöttek. „Hetente találkozunk az irányító hatóságokkal, hogy a lehívások aránya minél magasabb legyen” – szögezte le Raši, hozzáfűzve: a miniszterelnök-helyettes hivatala előkészíti az uniós támogatások lehívásának stratégiáját a 2021-től 2027-ig tartó időszakra is.
Pellegrini és Raši is megerősítették, hogy a lehívások hatékonyságának és átláthatóságának növelését célzó cselekvési terv 38 intézkedése közül 36 már megvalósult, a maradék kettőt pedig 2018 folyamán valósítják meg.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.