Pavlis: Olyanért akartok megbüntetni, ami bugyutaságokon alapszik

Pozsony |

<p>Pavol Pavlis leváltására tesz kísérletet szerdán az ellenzék &ndash; a miniszter azzal védekezett, hogy egy tíz évvel ezelőtti ügyről van szó, amelynek nincs valódi alapja.</p>

Az ellenzék szerdán megkezdte azt a rendhagyó ülést, amely a jelenlegi gazdasági miniszter leváltását célozta meg. A tárca vezetője így védekezett: „Úgy tűnik számomra az egész helyzet, hogy mintha azt mondanátok: tíz évvel ezelőtt 130 km/órával haladtam a Pozsony és Nagyszombat közötti autópályán, de ma már 110 km/óra a megengedett sebesség, ezért büntetés jár.”

A bizalmatlansági indítványt összeférhetetlenség miatt indította az ellenzék Pavlis ellen. Igor Matovič szerint a Port Service nevű cég és a Nemzeti Vagyonalap (FNM) közti per kapcsán az állam 60 millió eurót veszíthet. Az ellenzék szerint a miniszter sokáig a céget segítette, ezért nemcsak a tárca éléről kellene távoznia, hanem a vagyonalap felügyelőbizottságából is, ugyanis a testület tagja. Pavlis a leváltását célzó ülés ellenére örül, hogy az ellenzék nem a munkáját kritizálva indította a bizalmatlansági indítványt – ebből arra következtet, hogy jól végzi a dolgát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?