Csallóköznádasd. A Szlovák Posta több mint kilencszáz, kis településeken működő veszteséges postahivatal helyett a közeljövőben társvállakozókat bíz meg a postai szolgáltatások ellátásával, ahogyan azt az osztrák és a magyar posta is teszi.
Partner-posta létesült
Csallóköznádasd. A Szlovák Posta több mint kilencszáz, kis településeken működő veszteséges postahivatal helyett a közeljövőben társvállakozókat bíz meg a postai szolgáltatások ellátásával, ahogyan azt az osztrák és a magyar posta is teszi. Csallóköznádasdon mindössze öt éve üzemelt kihelyezett postahivatal, ám mivel a múlt évben 47 ezer korona veszteséggel zárt, a Szlovák Posta a megszűntetése mellett döntött. Február elején azonban – az ország első három partner-postája egyikeként – a falu egyik élelmiszerboltjában egy modern felszereltségű hivatal nyílt meg. Hauer Tibor, a postát működtető vállalkozó lapunknak elmondta, hogy azért vállalta el a feladatot, mivel nem szerette volna, ha a falu posta nélkül marad. A kis hivatal bútorzatát és műszaki felszerelését az állami vállalat biztosította, s így – sok hagyományos postafiókot is megelőzve – a legújabb számítógépes ügyintézéssel várhatják ügyfeleiket. Ugyanazt a szolgáltatást és időrendet tudják nyújtani, mint a többi postafiók. Egyelőre hiányzik a postabanki szolgáltatás végzéséhez szükséges szerződés, de legkésőbb április elsejétől már ez a szolgáltatás is működni fog. A posta alkalmazottja kéthónapos tanfolyamon vett részt, ahol a dunaszerdahelyi posta alkalmazottaival együtt sajátította el az országos szinten is új számítógépes ügyintézés alapjait. A csallóköznádasdi posta szolgáltatásait használják a közeli Dercsika lakosai is. Hauer Tibor elmondta, az ő könnyebb ügyintézésük érdekében a nyitva tartást a két falu közti buszjárathoz igazítják. A posta régi épületében az eddig mostoha körülmények közepette működő könyvtár kap majd helyet.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.