Parlamenti posztosztozkodás: nincs közeledés

Pozsony. Továbbra sem született egyezség a parlamenti posztokról, még csak nem is közeledtek az álláspontok. Kérdéses, júniusban szavaznak-e az egyes bizottsági elnöki és a parlamenti alelnöki tisztségekről. „Pedig valamit tenni kell, a testületeket működésképessé kell tenni.

Pozsony. Továbbra sem született egyezség a parlamenti posztokról, még csak nem is közeledtek az álláspontok. Kérdéses, júniusban szavaznak-e az egyes bizottsági elnöki és a parlamenti alelnöki tisztségekről. „Pedig valamit tenni kell, a testületeket működésképessé kell tenni. Szükség van a hiányzó alelnökökre, mert a házelnök és két helyettese nem győzi. Az ülések vezetése mellett bizonyos protokolláris feladataik is vannak” – magyarázta lapunknak Bárdos Gyula, az MKP frakcióvezetője. Nem az MKP-n múlik, hogy a pártok képtelenek dűlőre jutni. Az integrációs bizottság eredetileg a Smeré volt, uniós csatlakozásunk után ez megszűnt, helyette létrejött az európai ügyekkel foglalkozó testület, melyet azonban a KDH, az SDKÚ és a Smer is meg akar szerezni. Amíg nem választják meg az elnököt, a bizottság nem kezdhet el dolgozni: az első ülést az elnök hívja össze. Gond van a külügyi bizottság elnöki posztjával is, ám mivel az nem újonnan jött létre, az üléseket az alelnök is összehívhatja. „Az MKP rugalmasan alkalmazkodna bármihez, a probléma azonban az, hogy a kormánypártok és az ellenzékiek még egymás között sem tudnak megegyezni. A parlamenti alelnökök megválasztásához 76 voks kell” – tette hozzá Bárdos. A Smer szerint – és ezzel egyetért Zuzana Martináková, az SF elnöke is – tiszteletben kellene tartani a megbízatási időszak elején kötött megállapodásokat, ellenkező esetben az összes parlamenti bizottságot újra meg kellene alakítani. A magyar honatya szerint ezt sem lehet kizárni, ám ennél valószínűbbnek tartja a jelenlegi helyzet konzerválását. „Az már más lapra tartozik, így meddig lehet bírni” – jegyezte meg. Juraj Blanár Smer-képviselő szerint a koalíció a HZDS-nek akarja felajánlani az „ő testületüket”, az uniós bizottságot. Martináková közölte, pártja egyetlen üres tisztségre sem pályázik. (sza, t, s)

Meddig tart majd a képviselőcsere?

Pozsony. A 14 megválasztott európai parlamenti képviselő közül heten a pozsonyi törvényhozás tagjai; július 20-áig lemondanak mandátumukról, s helyükre pótképviselők ülnek. Ez is bonyolíthatja a parlament munkáját, különösen a kisebbségbe szorult kormány dolgát nehezítheti, ha a pótképviselő nem ugyanaznap lép munkába, amelyiken elődje távozik. „Minél hamarább szeretnénk lebonyolítani a képviselőcserét. Neveket nem mondhatok. Pártunk kongresszusának döntése értelmében a listán soron következő jelölteket szólítjuk meg, kérdéses, vállalják-e. Ha ugyanis olyan tisztséget töltenek be, mely összeegyeztethetetlen a képviselői munkával, mérlegelniük kell, feladják-e” – részletezte Bárdos Gyula. Az MKP elnöksége ma foglalkozik a kérdéssel. (sz-a)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?