PARLAMENT: Mikloš a második pillért védi

Pozsony |

<p>Az idősek elégtelen ellátásához vezet a jövőben, ha az embereket kiűzik a második nyugdíjpillérből - mondta kedden a parlamentben Ivan Mikloš. Pártja ellenzi a javaslatot, akárcsak azt, hogy arról sürgősséggel tárgyaljanak a képviselők.</p>

A legnagyobb ellenzéki párt, az SDKÚ-DS alelnöke szerint a kormánypártok nem számolnak a lakosság elörgedésével. Hangsúlyozta, a koalíció ellehetetleníti a nyugdíjrendszert, és azzal, hogy a második nyugdíjpillérből kiűzi a polgárokat, azokat is veszélybe sodorja, akik nem vettek részt ebben az önkéntes biztosítási pillérben.
Úgy véli, a lakosság elöregedésével számoló európai államok bevezették ezt a rendszert, miközben nálunk a megszüntetése a cél. Emlékeztetett arra is, hogy a második pillérhez hasonló rendszer az 1948-as kommunista hatalomátvétel előtt is létezett Csehszlovákiában.
Önök azt javasolják, hogy a megtakarításokat költsék el - szólt a kormánypárti képviselőkhöz, kifejtve, tennék ezt annak ellenére, hogy szociális célokra a többletbevételeknek köszönhetően ötven százalékkal többet költhetnek, mint költhetett az akori, előző kormány 2006-ban.
Szerinte az a koalíciós érv sem állja meg a helyét, hogy a kormányzat a pénzügyi válság miatt nyúlna a második pillérhez, hiszen nem más téren befektetni akarják a pénzt, hanem elosztani. (ú, kor)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?