Öt napja éhségsztrájkol a füleki pedagógus

Május másodikától éhségsztrájkol a szakmai és emberi önérzetében magát megbántva érző füleki Jancskár Lajos. A füleki Papréti Alapiskola pedagógusa azt sérelmezi, hogy a jászberényi tanítóképző főiskolán végzett három évét nem ismerik el egyetemi végzettségként, és az új közalkalmazotti törvény életbe lépésével alacsonyabb bérkategóriába sorolták. Szigeti László oktatási államtitkár ma felkeresi Jancskár Lajost, hogy jobb belátásra bírja.

Hogy bírja az ötödik nap végén?

Öt nap óta csak folyadékot vettem magamhoz. Óráról órára, napról napra nehezebb, különösen reggel. De bírom, mert bírni akarom. Ingerel minden illat, és már a táplálék látványa is, így inkább tévét is keveset nézek. Lélekben nem ingatott meg semmi.

Mi lenne az elfogadható vagy legalábbis megnyugtató megoldás az Ön számára?

Csupán méltányosságot kérek. Amíg nincs megnyugtató megoldás, tehát nem sorolnak át hivatalosan a 10-es kategóriába, addig folytatom. Ez inkább erkölcsi, mint pénzkérdés. A helyzet azért sérelmes, mert 23 év gyakorlatával, közel 44 évesen ott vagyok, ahol a kezdők. Azok, akik középiskolai végzettséggel most kezdtek el dolgozni. Ez szerintem méltánytalan. A legnehezebb mečiari időkben ugyan értek atrocitások, de taníthattam és a fizetésemhez sem nyúltak hozzá. Olyan érzésem van, hogy a jelenlegi apparátus hozzáállása nem eléggé felelősségteljes. Tudomásom szerint május 6-án foglakoztak ügyemmel a járási hivatalban, egyelőre nincs információm arról, hogy milyen eredménnyel. Pedig az egész ügy csak személyi kérdés, egy kis jóakarattal meg lehetne oldani a problémát.

Vannak, akik támogatják?

A családomra számíthatok, bár nehéz a helyzet. A kislányom sokszor sírva kér, hogy egyek vele, különben ő sem eszik. A feleségem jól ismer, tudja, hogy kitartok. Amíg képes vagyok rá, szeretnék közjegyző előtt nyilatkozatot tenni, hogy kórházi kezelés esetén elutasítom a művi táplálást. Május 2-án és 3-án még dolgoztam, 6-án már szabadságot kértem, mert annyira legyengültem, hogy nem lennék képes ellátni hivatásomat. A gyerekeket pedig nem szeretném becsapni, vagy a problémámmal terhelni. Nem az ő ügyük, hanem egy fura rendszer következménye. Mióta elkezdtem éhségsztrájkolni, egyre több ember mondja, üzeni: valószínűleg igazam van, de ezzel a tiltakozással semmit ne érek el ebben az országban. Az idő múlásával egyre erősödik a saját igazságom, és felmerül bennem a kérdés, honnan volt bátorsága a törvényhozóknak ilyen visszamenőleges hatályú törvény meghozatalához? Milyen demokrácia az, ahol az állam polgárai kiábrándultak és tudják, vagy legalábbis sejtik, az állam vezetői részvétlenül, tehetetlenül, a segítségnyújtás halvány szándékának megnyilvánulását sem tanúsítják? Milyen ország az, ahol a politikusok mindig éppen mással vannak elfoglalva. Tiltakozásomra nagyon kevés visszhang érkezett a politikusok felől. Pedig tudom és hiszem, nem egyedi a probléma. Végleges megoldás erre a passzivitásra lehet akár a fizikai megsemmisülésem is. Mégsem félek, mert hiszek az igazamban.