<p>Az állam által támogatott vasúti közlekedés és a megyék által fenntartott buszközlekedés kölcsönös optimalizációjára kell törekedni Ján Počiatek (Smer-SD) szerint.</p>
Összehangoltabb vasúti és buszközlekedéssel spórolna Počiatek
Pozsony |
A közlekedésügyi miniszter úgy véli, hogy meg kell határozni, mely útvonalon melyik közlekedési forma lesz az elsődleges, s ebből következhetne a közösségi közlekedés optimalizálása.
A megyék korábban ódzkodtak az ilyen megoldástól, pedig ezzel a szaktárca szerint pénz takarítható meg. Počiatek úgy gondolja, a korábbi hozzáállás változhat, tekintettel arra, hogy milyen összetételű a kormány és az egyes megyék vezetése.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.