Őseink csemegéje

Nagyböjtben van a kőtés, másnéven biracs készítésének ideje. A barti Mikony családnál már reggel hétkor megindul a sürgés-forgás. Van kemencéjük, és a búzát is a ház asszonya, Magdi néni csíráztatta. Jani bácsi, a házigazda nem vár senkire, egymaga kezdi ledarálni a kicsírázott búzát. Közben megérkezik Ili néni, a szomszédasszony, aki csak azt sajnálja, rozs nem kerülhetett a készülő csemegébe, mert azt bizony manapság nehéz beszerezni. Terka és Mária néni tálakkal, lábasokkal sűrűn felszerelkezve érkezik, hiszen se szeri, se száma a kőtés után óhajtozó rokonoknak, ismerősök. Az idén 8 kiló búzát áztattak be pár napra langyos vízbe, majd amikor a szemek kipattantak, Magdus néni tepsikre szétterítette, megnyomkodta, és nedves kendővel letakarta. Pár napig locsolgatta, és amikor csírázni kezdett, akkor érkezett el a kőtés készítésének ideje.

Az asszonyok a ledarált búzacsírát egy nagy katlanba öntögetik, és jó pár vödör langyos vizet öntenek rá. Közben ízlelgetik jó édes-e. Ekkor jön a munka legnehezebb része – a levet szitán vagy laza szövésű kendőn át alaposan ki kell nyomkodni, hogy a vitaminok és egyéb értékes anyagok a lébe kerüljenek. Az átszűrt anyaghoz még egyszer kevés vizet adnak, és újra átnyomkodják, hogy semmi se menjen veszendőbe. Ekkor kezdődhet a bekeverés, amikor az elkészített léhez többfajta lisztet kevernek. Ezt már minden asszony a saját családja szája íze szerint készíti – ki több, ki kevesebb lisztet kever a léhez, aszerint, hogy törökmézszerű, netán kásásabb állagot akar-e elérni.

Az idén 33 kiló lisztet használtak fel. Már dél körül is jár az idő, amikorra minden nagy és apró edény megtelik a szemre ugyan nemigen gusztusos, de annál finomabb és táplálóbb péppel. Ekkorra Jani bácsi már szikrázó talajúvá fűtötte a kemencét. Berakták hát a kőtéssel telt edényeket, és amíg sült, anekdotázva idézték a régi időket.