Orvosi panasz a túlórák miatt

Peter Visolajský
Pozsony |

A Szlovák Orvosszakszer-vezet (LOZ) kedden arra figyelmeztetett, hogy az egészségügyi dolgozók gyakran a törvényben megengedett maximumnál is többet túlóráznak.

Peter Visolajský, a LOZ elnöke hangsúlyozta, a harmadik hullám felerősödésével az orvosokra és a nővérekre ismét rendkívül nagy szükség lesz, ám az egészségügyi dolgozók helyzete továbbra is rendkívül elhanyagolt. Példaként a túlórákat említette, amelyek gyakran a törvényben előírt maximumot is túllépik, hiszen a munkaerőhiány miatt a kórházakban nincs kinek dolgoznia.

Visolajský megjegyezte, ha ezekbe a túlórákba az egészségügyi dolgozók nem egyeznének bele, akkor a kórházi ellátás fél éven belül összeomlana. A LOZ vezetője továbbá a kórházreformot is bírálta, elmondása szerint nem oldja meg a fekvőbeteg-ellátásban uralkodó munkaerőhiányt és az alacsony bérezést sem. Éppen ezért arra biztatja az orvosokat, hogy írják alá a LOZ által indítványozott nyilatkozatot. Abban bízik, hogy ezzel sikerül felhívni az egészségügyi minisztérium figyelmét az említett problémákra.

Zuzana Eliášová, a tárca szóvivője lapuknak eljuttatott közleményében úgy fogalmazott, mindent megtesznek az egészségügyi dolgozók munkakörülményeinek javítására a harmadik hullám idején is. Az orvosokat arra kérte, a nyilvános megszólalások helyett inkább a konstruktív párbeszédet részesítsék előnyben.

(nar, TASR, webnoviny)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?