Orbán zárt körben, Márki-Zay nyilvános fórumokon kampányolt

Orbán zárt körben, Márki-Zay nyilvános fórumokon kampányolt

Már javában zajlik a magyarországi országgyűlési választás amelyet éles kampány előzött meg. Míg azonban az egységbe tömörült hat ellenzéki párt listavezetőjével, Márki-Zay Péterrel könnyen találkozhattak a szavazópolgárok, addig a kormányzó Fidesz élén álló Orbán Viktor többnyire csak a zártkörű rendezvényeken bukkant fel.

A hivatalban lévő kormányfő, Orbán Viktor és a kihívója, Márki-Zay Péter kampánya közt a helyzetükből kifolyólag is vannak különbségek. Az aktuális miniszterelnöknek nagyon széles eszköztár áll a rendelkezésére a saját népszerűsítésére, beleértve a kormány hivatalos kommunikációját is. Orbán Viktor ezzel együtt is az elmúlt napokban folyamatosan járta Magyarországot. Az eseményeket, amelyeken megjelent, azonban a sajtó elől titkolták, és kizárólag zárt körben hirdették meg. A beszédeket ezután a miniszterelnöki Facebook-oldalon mutatták meg a nagyközönségnek – írja a Telex.hu.

A magyarországi lap munkatársai megpróbálták hivatalos úton  megtudni, hogy mikor és hol kampányol Orbán, ám nem nem kaptak ilyen információt. Ezért egy nyilvános felhívást tettek közzé, amelyben azt kérték az olvasóiktól, hogy aki tudja, merre jár a magyar miniszterelnök, az írja meg nekik. Így jutottak el a Telex.hu munkatársai Dudarra, ahol azonban nem engedték őket be az eseményre, ahol Orbán Viktor is beszédet mondott.

Galéria

Az Egységben Magyarországért, vagyis a hat ellenzéki párt, az MSZP, a Demokratikus Koalíció, a Momentum, a Jobbik, a Párbeszéd és az LMP listavezetője Márki-Zay Péter ezzel szemben nyilvános választási fórumoknak nevezett kampányesemények sorozatán vett részt. Ezek többnyire azonos forgatókönyv szerint zajlottak, mi szerint egy adott településen, a nagyközönség számára könnyen hozzáférhető helyre, főtérre, közparkba stb. hívták össze a nyilvános eseményt. Ezeken a helyszíneken beszédet mondott Márki-Zay, majd az ellenzéknek az adott választókerületben állított jelöltje is felszólalt. A rendezvényen bárki meghallgathatta őket, az esemény végén pedig a politikusokkal való közös fotózkodásra is lehetőség volt. Volt olyan nap, hogy hat ilyen választási fórumot is tartottak.

Két ilyen eseményt nekünk is sikerült figyelemmel kísérnünk. Először a Békéscsabához közeli Vésztő, majd a szomszédos Szeghalom kisvárosokban jártunk. Az ellenzék miniszterelnök-jelöltjét és a politikai blokk helyi képviselőjelöltjét mindkét helyen néhány százan hallgatták. A közönségben jól azonosíthatóak voltak az ellenzéki blokk szimpatizánsai, akik gyakran a Márki-Zay jelképévé vált kék szalagot is viselték. Egy jóval szélesebb körben legalább annyi érdeklődő, vagy bizonytalankodó személy is hallgatta az ellenzéki politikusokat. Amikor náluk aziránt érdeklődtünk, hogy meggyőzte-e őket Márki-Zay, rendre azt válaszolták, azért jöttek, hogy meghallgassák. Azt pedig, hogy kire fognak szavazni a választáson, nemigazán akarták elárulni. Akadt azonban olyan, az ellenzéki politikusokat figyelmesen hallgató öregúr, aki kijelentette, biztosan a Fideszt választja majd, de tiszteletből meg akarta hallgatni az ellenzékieket is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?