Orbán Viktor: baj van a gazdaságpolitikával

Budapest |

<p>Az a kérdés, hogyan fordulhatott elő, hogy fél évtizeden keresztül szarvashibák sorozatából álljon a gazdaságpolitika, s miért van az, hogy az ország éllovasból sereghajtó lett - mondta hallgatóságának a Fidesz elnöke pénteken Matolcsy György új könyvének bemutatóján.</p>

Az Orbán-kormány volt gazdasági miniszterének "Éllovasból sereghajtó - elvesztett évek krónikája" című kötetéről szólva a pártelnök kiemelte: a mű a magyarokról, Magyarországról és a szó szűkebb értelében vett polgári világról szól.
Mint mondta, a szövegen "átüt a fájdalom", mert azzal, hogy Magyarország a térség éllovasából a térség sereghajtóvá vált, "mindannyiunk közös munkája" értékelődött le.
Orbán Viktor kitért rá, hogy a könyvben a szerző ugyan nem mondja ki, de nem az emberek tehetnek arról, hogy az ország itt tart. Hozzátette, hogy az írás sorba veszi azokat a hibákat is, hogy mikor, milyen lehetőségeket szalasztottak el azok, akiknek az lett volna a dolguk, hogy megértsék az idők szavát, és meghozzák a szükséges döntéseket.
A Fidesz elnöke azt mondta, vannak nyelvi kísérletek arra, hogy leírják korunkat, amiről azt szokták mondani, hogy ez "a sodródás" kora. Szerinte viszont a jelen az elsorvadás, az elsorvasztás koraként írható le, mert a meg nem hozott döntések egyenértékűek a rossz döntésekkel. A Fidesz elnöke emlékeztetett rá, hogy Magyarország az egyetlen, amely az Európai Unióhoz való csatlakozás után nem tudta a saját gazdasági fejlődésének javára fordítani ezt a lehetőséget.
Orbán Viktor azt mondta, hogy a világ és a politika megváltozott, a világgazdaság pedig új korszakba lép. Európában minden nemzet keresi a maga válaszát, stratégiákat készít a lehetőségek megragadására és a kockázatok kivédésére, kivéve Magyarországot, ahol nem tesznek semmit, helyette a kormány egy ostoba kampányba kezd.
A politikus kijelentése szerint a mai baloldaltól csak ennyire futja: "egy újabb ötlettelen és szánalmas lendületkampányra, és az a legborzasztóbb, hogy ők maguk is tudják, hogy azt nem hiszi el senki".
Orbán Viktor ezt azzal indokolta, hogy akiknek javaslatokkal kellene előállniuk, azok kiégtek. Véleménye szerint nincs ambíció, nincs gondolat, nincs cél, a magyar baloldalnak nincs válasza a XXI. századra, mert a hatalmon lévők már nem akarnak semmit, csak "megúszni" azt, ami éppen van.
Matolcsy György, a könyv szerzője ezután arról beszélt, hogy Magyarország megtapasztalta, hogy milyen nagyot lehet zuhanni.
Mint mondta, Magyarország 1870 és 1990 között - vagyis 120 évig - nem került közelebb a fejlett európai országok gazdasági hatékonyságához és életminőségéhez. Ezután egy téves neoliberális gazdasági átmenetet hajtottunk végre, 1998-tól kezdődően öt éven keresztül viszont 9 százalékkal közelítettünk Európához. Véleménye szerint öt év alatt Magyarország olyat tett, ami 1870-et követően soha nem történt meg.
Az Orbán-kormány gazdasági minisztere ezt egészen különleges történelmi sikernek minősítette. Hozzátette: ez a folyamat ezt a periódust követően előbb megtorpant, aztán leállt, majd visszafordult, és 2007-ben már másfél százalékkal távolodtunk az Európai Unió átlagos fejlettségétől. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?