Orbán: Magyarország lázadt fel elsőként, a németek majd hozzánk menekülnek

Budapest |

<p>Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszédében külön kiemelte: bár az Egyesült Államok korábbi kormánya, Brüsszel és &quot;ráadásul Berlin is&quot; kihirdette, hogy nem szabad megállítani a migránsokat, a magyar kormány mégis ellenállt, kerítést épített, megállította őket, megvédve ezzel Magyarországot és &quot;mellékesen Európát is&quot;.</p>

Az évértékelők 19 éves történetében az idei már a második olyan alkalom volt, amikor a kormányfő beszéde alatt odakint tüntettek ellene. A tavalyi tüntetés és az október 23-i füttykoncert nyomot hagyhatott: ezúttal csak távolabb lehetett demonstrálni Orbán Viktor ellen. Az Együtt megmozdulását ellehetetlenítendő a szervezők ugyanis lefoglalták a Várkert Bazár ötezer négyzetméteres környékét. A főbejárat előterét 3 városnéző busz és teherautók takarták el, a rendezvény kezdete előtt nem a rendőrök domináltak az utcaképen, hanem a kormány őrző-védő cégének emberei. Az Együtt hívására megjelent tüntetők ígéretüknek megfelelően síppal és egyéb zajkeltő eszközökkel fogadták az évértékelőre érkező közönséget. Hangosak voltak, de csak a Várkert Bazártól messze kiszorítva tiltakozhattak. [[{"type":"media","view_mode":"media_original","fid":"265363","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"399","title":"\"Évértékelő füttykoncert\" - az Együtt demonstrációja","typeof":"foaf:Image","width":"600"}}]] Orbán Viktor ezúttal olyan évértékelőt tartott, melynek nagy részében nem a hazai, hanem a világpolitikai történéseket elemezte. Alig egyórás beszédének első felében a liberális világrendet, a globalizmust, a brüsszeli politikát támadta. Azzal kezdte beszédét, hogy 2017-ben öt nagy támadást kell majd kivédeni, ehhez pedig új nemzeti politikára lesz szükség. Az öt támadás között elsőként említette, hogy Brüsszel meg akarja majd tiltani a rezsicsökkentést. A kérdés szerinte az lesz, hogy Magyarország megvédi-e a rezsicsökkentést vagy ismét a nagyvállalatokra bízza a rezsidíj megállapítását. Napirenden marad a migráció ügye is - folytatta -, mert "hiába a véres valóság és az elborzasztó tények, a migránsok korlátlanul mozoghatnak egész Európában", ezért a kérdés úgy szól, hogy őrizetbe vegyék-e a migránsokat, amíg jogerős döntés nem születik róluk. Soros, a sötét Nagyúr  Orbán Viktor szerint meg kell majd küzdeni a nemzetközi szervezetek felerősödő aktivitásával, az átláthatatlan külföldi befolyásolási kísérletekkel is. Mint mondta, nemzetközi szervezetek fizetett aktivistáiról és magyarországi irodáiról van szó, "itt nagytestű ragadozók úszkálnak a vízben, ez itt Soros György határokon átnyúló birodalma". A kvótanépszavazáson kinyilvánított népakarat ellenében az üzletember szervezetei "azon dolgoznak, hogy százezerszám szállítsák Európába a migránsokat" - fogalmazott. A negyedik és az ötödik támadás szerinte az adópolitika és a munkahelyteremtő támogatások nemzeti hatáskörben tartását éri majd. Előbbiről azt mondta: Brüsszel újabb gazdasági jogosítványokat akar magához venni a tagállamoktól, ezért fel kell tenni a kérdést, hogy továbbra is dönthetnek-e adóikról szabadon a nemzetek. A munkahelyteremtő támogatásoknál - mondta - ugyanez a kérdés, mert Brüsszel azokat is támadás alá veszi. "Ebben az öt kérdésben nekünk, magyaroknak egyértelmű választ kell adnunk, ha azt akarjuk, hogy Magyarország a 2017-es évben is győztes ország legyen. Valójában mind az öt kérdés mögött a nemzeti önrendelkezés joga húzódik meg" - mondta. Polkorrektség = gondolatrendőrség A kormányfő beszélt arról is, hogy 2016 a legkevésbé sem volt unalmas, a történelem "fittyet hányt a jóslatokra", "nevetve mutatott fityiszt a liberális politika prófétáinak", mert bár mindenki azt hitte, hogy a globális és liberális világrend megváltoztathatatlan, a történelem "vett egy éles kanyart", és "kilépett a kijelölt mederből". Orbán Viktor a brexitet, az amerikai elnökválasztást, az olasz kormány "kipenderítését" és a magyar kvótanépszavazást is példaként említette arra, hogy az emberek sok helyütt megelégelték "a gőgöt és a felsőbbrendűséget", az utópiák erőltetését.  Az elmúlt évben Európában fellázadtak azok, akiknek eddig nem lehetett hallani a hangját, akiket a politikai korrektség nevében "szájzár alá vettek" - hangoztatta. Értékelése szerint ma a jólét ellenére az Európai Unióban (EU) a jövő árnyékot vet a jelenre. Orbán Viktor közölte, 2016-ban éles kontúrral rajzolódtak ki "a hadállások", a nemzetek fellázadtak a globalisták ellen, a középosztály fellázadt a vezetők ellen. Ez az EU-ban azt jelenti, hogy a szuverén országok állnak szemben az unionistákkal, és a választók állnak szemben a brüsszeli bürokratákkal. A kormányfő értékelése szerint az elégedetlenség azért fordult lázadásba, mert Európa nyugati felén és a tengerentúlon "beköszöntött a nyitott társadalmak korszaka" és "megszületett politikai gondolatrendőrsége", a politikai korrektség. Kifejtette: a nyitott társadalom felszámolta az érvelésalapú demokráciát, helyette korrektségalapú demokrácia lett, a valódi hatalmat, a döntéseket és befolyást a választott kormányok helyett a világhálózatba fogott emberek kezébe, a médiagurukhoz, a senki által meg nem választott nemzetközi szervezetekhez szervezték ki. Támadnak "a globalista politika urai"  Orbán Viktor gazdasági síkon a nyitott társadalmat úgy írta le: a rókákat beengedik a tyúkólba, hogy szabadon versenyezhessenek, és arról senki sem tehet, hogy folyton a rókák nyernek. Ha "a szerencsétlen, későn ébredő európai polgárok" mégis csak a sarkukra állnának, rájuk zúdítanak néhány millió, más vallású, más szokású migránst - tette hozzá. Elmondta, így jött létre a világtörténelem legbizarrabb koalíciója az embercsempészek, a jogvédő aktivisták és az európai csúcspolitikusok között arra, hogy tervezetten ideszállítsanak Európába sok millió migránst. Szerinte azonban "a globalista politika urai" nem adták fel, és kihirdették: ha nem a liberálisok nyerik valahol a választást, ott nincs többé demokrácia. Kihirdették, hogy "a nép veszélyes a demokráciára", ezért "az eddig sajtószabadságért hisztériázók" hirtelen a média, az internet korlátozását követelik - fogalmazott. Hozzátette: "ha valaki nem találja kellően elfogulatlannak és semlegesnek a magyar királyi köztévét, néha kapcsoljon át az amerikai tévékre, felüdülés lesz visszakapcsolnia". Elsőként Magyarország lázadt fel, a németek majd ide menekülnek "Ebből ennyi elég is, hiszen nem az EU értékelésére gyűltünk össze, bármennyire is csábító egy magyarnak a világkormányzás távlata" - fogalmazott, majd Magyarországra rátérve arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyarok már túl vannak a lázadáson, "sőt talán elsőként lázadtunk fel, 2010-ben". Mint mondta, Magyarország hét év alatt felépítette saját politikai-gazdasági rendszerét, amely "a mi testünkre szabott, a mi ízlésünk szerint való". Magyarország lázadására példaként említette a Nemzetközi Valutaalap (IMF) "hazaküldését", a multinacionális vállalatok megadóztatását és a rezsicsökkentést. [[{"type":"media","view_mode":"media_original","fid":"265364","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"400","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"600"}}]] Orbán Viktor külön kiemelte: bár az Egyesült Államok korábbi kormánya, Brüsszel és "ráadásul Berlin is" kihirdette, hogy nem szabad megállítani a migránsokat, a magyar kormány mégis ellenállt, kerítést épített, megállította őket, megvédve ezzel Magyarországot és "mellékesen Európát is".  "Az igazi menekülteket persze be fogjuk fogadni: németet, hollandot, franciát, olaszt, rémült politikusokat és újságírókat, hazájukat elhagyni kényszerülő keresztényeket, akik az otthon elvesztett Európájukat majd nálunk akarják megtalálni" - fogalmazott.  A miniszterelnök fontosnak nevezte a politikai stabilitás megőrzését, annak elvesztése ugyanis olyan luxus, "amelyet nem engedhetünk meg magunknak, és nem is fog bekövetkezni, amíg mi állhatunk a kormányrúdnál". Orbán Viktor szerint a magyarok jövője biztosított, Magyarország erősödik és fejlődik, Magyarországon "a holnap nem vet árnyékot a mára". Fekete bárányok voltunk, mára sikertörténet lettünk - mondta. Hazafias nevelés Magyarországnak képesnek kell lennie arra, hogy fenntartsa magát - hangoztatta a miniszterelnök, aki beszédében szólt a magyarság fogyásáról is, jelezve, hogy "ezen a döntő fronton még nincs áttörés", ezért a kormány minden támogatást megad, ha valaki a gyermekvállalás mellett dönt. Azt is szorgalmazta, hogy a gyermekeket az iskolákban hazaszeretetre, hazafias érzelmekre, patrióta gondolkodásra neveljék. Orbán szerint a magyarok épp eleget szenvedtek a bizonytalan, tehetetlen, böszme vezetőktől, azoktól, akik mind azt magyarázták el, mit miért nem lehet. Az önsajnálat nagy istencsapása volt az országon, az volt a szocialista kormányzás kultúrája - magyarázta. (MTI, Index, ujszo.com)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?