Ólom

Valaki elöl rohamosan kopaszodó, simára borotvált arcú fiatalember. Még harmincéves sem lehet, ahogy áll a sorban, kényesen csipegeti drága szövetkabátjáról a pihéket. Szemüvegét néhány hónapja cserélte le kontaktlencsére, ezért néha-néha még felemeli a kezét, meg akarná igazítani a keretet, aztán mikor rájön, hogy nem kell, harákolva felszippant némi édes taknyot, s kiköp. Állandóan csörög a telefonja, de nem beszél sokat, kiad néhány parancsot, aztán leteszi.

Az emberek kezdenek felszállni a buszra, s ekkor előbukkan Senki, a szakadozott ruhájú, borostás arcú, koszos gyereksapkát viselő kis Nota bene-árus. Körülbelül egyidős lehet Valakivel, de termetre épp hogy csak feleakkora. Arcán örök rémület, kezében néhány újság, fóliába csomagolva.

– Nota benét tessék – lép Valakihez, de rá se emeli a tekintetét.

– Nekem sincs pénzem – vágja rá azonnal Valaki, olyan hangosan, hogy a sor legvégén állók is hallják. Mielőtt Senki bárhogy reagálhatna, még hangosabban hozzáteszi: – Menj a picsába!

– Azért mégse kéne így… – morogja megütközve Senki.

– Nem érted?! Húzz el, te kis büdös szarházi – ordít Valaki.

Senki hátat fordít neki, de közben tovább dünnyög. Valakinek elege lesz belőle. Szétgombolja a kabátját, elővesz egy kis kézifegyvert, és Senki felé fordulva belelő a térdébe. A kis ember térde szétpukkan, éles sikolyt hallatva esik a földre. Valaki a következő golyót a hátába küldi, majd, mielőtt felszállna a buszra, még egyet lő a fejébe.

A buszvezető tágra nyílt szemekkel mered Valakire.

– Maga mit bámul, bassza meg! – vakkantja Valaki, majd megragadja a sofőrt a gallérjánál fogva, s pisztolya csövével néhányszor fejbe csapja, aztán elindul hátrafelé. Közben még három embert lő agyon. Egyikük az alsó állkapcsába kapja a golyót, üvöltve esik bele a vértócsába a busz padlóján. A másiknak a nyakát roncsolja szét a lövedék, ő menten oldalra csuklik, a harmadik pedig fejlövést kap, pontosan a két szeme közé.

Valaki a busz leghátsó ülésén megpillantja egy régi barátját, odamegy hozzá.

– Rég láttalak, cimbora – mondja a barát, majd kiszedi füléből a discmanhez tartozó dugókat. Valaki véres kezét nyújtja felé, kezet ráznak. – Ez a pisztoly meg mit keres a kezedben?

– Lehet, hogy még ki kell locscsantanom valakinek az agyvelejét mostanság.

– Hát, a humorérzéked a régi – kacag a barát.

– Mért, tán neked is ólomhiányod van?

Aztán szótlanul utaznak tovább.