Nyelvtörvény - Maďaričék szerint Szlovákia belügyeibe avatkozás a bírságok elleni pénzalap

Budapest |

<p>Szlovákia belügyeibe avatkozik Magyarország azzal, hogy 50 millió forintos alapot hoz létre a nyelvtörvény miatt esetlegesen kiszabott bírságok kifizetésére - véli a kulturális minisztérium. "Az államnyelvtörvény nem a kisebbségi nyelvek használatára vonatkozik, hanem az államnyelvű információszerzés jogát szavatolja a Szlovák Köztársaság minden állampolgára számára, tekintet nélkül azok nemzetiségére" - olvasható a tárca szóvivője,  Jozef Bednár által közzétett pénteki közleményben.</p>

A magyar kormányfő csütörtökön olyan pénzalap létrehozását jelentette be, melyből azokat a szlovákiai magyarokat kárpótolják, akiket - a nyelvtörvényre hivatkozva - anyanyelvük használata miatt megbírságoltak. Az 50 milliós alapot a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala fogja kezelni, vezetője nem feltételezi, hogy rövid időn belül bárkit is kárpótolni kellene. Bajnai Gordon magyar miniszterelnök személyesen jelentette be az alap létrehozását. A kormányfő szerint erre azért van szükség, mert a szlovák fél megsértette a tavalyi szécsényi magyar–szlovák kormányfői találkozón elfogadott megállapodást, és nem kívánja maradéktalanul megfogadni az EBESZ kisebbségi főbiztosának ajánlásait. „Hiába a jó szándék, egy kézzel nem lehet tapsolni“ – fogalmazott Bajnai. A kormány ezért úgy döntött, egy 50 millió forintos (megközelítőleg 185 ezer euró) alapot hoz létre, melyhez mások is csatlakozhatnak. „Az alap nyitott. A magyar kormány azt reméli, hogy magánadományokból, civil szervezetek, pártok, vállalatok adakozásából a keret tovább bővül“ – tette hozzá Bajnai. (tasr, MSz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?