Nincs rosszabb a rossz rendőrnél

Dunaszerdahely. Kovács Péter járási rendőrkapitány tegnap személyesen juttatta el a belügyminiszterhez annak a dunaszerdahelyi rendőrnek az elbocsátására tett javaslatát, aki február elején saját zsebére bírságolt meg egy nőt.

Dunaszerdahely. Kovács Péter járási rendőrkapitány tegnap személyesen juttatta el a belügyminiszterhez annak a dunaszerdahelyi rendőrnek az elbocsátására tett javaslatát, aki február elején saját zsebére bírságolt meg egy nőt. Kérdésünkre az őrnagy elmondta, már korábban felmerült bennük a gyanú, hogy a 25 éves fiatal rendőr munkája során időnként törvénytelen módszerekhez folyamodik, ezért felettesei és kollégái jobban odafigyeltek rá. „A február elsejei eset pedig bebizonyította, feltevésünk megalapozott volt” – mondta Kovács. A fiatalember éppen születésnapján élt vissza jogkörével és az ittasan vezető nőre kiszabott bírságnak csak a töredékéről állított ki elismervényt, a többin kollégájával osztozott.

A rendőrkapitány novemberi hivatalba lépése óta ez már a hetedik rendőr, akinek felmentését javasolja. Augusztusban öt rendőr keveredett lopási ügybe. Egy mobiltelefonokat forgalmazó üzletből a betörő maroktelefonokat lopott. Amikor a riasztott járőrök a nyomába eredtek, az elhajította a zsákmányt, a rendőrök pedig néhány készüléket magukhoz vettek. Pár hónappal az eset után egy rendőr ittasan fának ütközött, ezért ugyancsak elbocsátották. „Ebből is látszik, mindent megteszünk azért, hogy kiszűrjük a szabálytalankodókat” – mondta a rendőrkapitány. A járás rendőrállománya tehát eddig hat fővel csökkent, a mostani javaslat jóváhagyásával számuk hétre emelkedhet, helyüket pedig pénzhiány miatt nem tudják betölteni. Kovács Péter azonban azt vallja: „inkább semmilyen rendőr, mint rossz rendőr”. (szm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?