Nesrovnal kilépett az SDKÚ-ból

<p>Pozsony. Kiéleződött a főpolgármesteri posztért folytatott harc. Ivo Nesrovnal tegnap hivatalosan is kilépett az SDKÚ-ból, s független jelöltként pályázza meg a főpolgármesteri széket.</p>

ÖSSZEFOGLALÓ

Amiről az elmúlt napokban csak hallani lehetett, tegnap megtörtént, s Nesrovnal délelőtti sajtótájékoztatóján bejelentette, kilép az SDKÚ-ból, s független főpolgármester-jelöltként indul az önkormányzati választáson. Elhatározását néhány nappal azután jelentette be, hogy Radoslav Procházka, a Sieť elnöke elmondta: pártja csak abban az esetben tudná támogatni jelölését, ha kilépne az SDKÚ-ból. A Sieťnek néhány hete még nem volt gondja azzal, hogy Nesrovnal az SDKÚ tagja. Egyelőre nem tudni, hogy a Sieť beáll-e mögé.

A vállalatok felosztása is zavarta

Nesrovnal – saját bevallása szerint – nem azért távozott a pártból, hogy megszerezze a Sieť támogatását, hanem azért, mert januártól nem sikerült egy olyan jobboldali megegyezést tető alá hozni, amely megfelelő erőt képviselne a Smer támogatását élvező Milan Ftáčnik jelenlegi főpolgármesterrel szemben. „Azt kell, hogy mondjam, csalódott vagyok. Elsősorban azért, mert a tárgyalások szinte kivétel nélkül mandátumokról, százalékokról, posztokról, s pozsonyi vállalatokban való befolyásról szóltak” – mondta tegnap Nesrovnal.

Nesrovnal meggyőződése, hogy a politikai egyezségek, üzletek és játszmák miatt van 25 évvel a rendszerváltás után Pozsony ilyen szomorú állapotban. „Én értem, hogy kompromisszumok nélkül az önkormányzati politika sem létezhet, de ezt már kicsit sokallom. Három hónappal a választás előtt a jobboldali pártok semmiben sem tudnak megegyezni, és senkit sem zavar, hogy ennek következményeként Pozsonyban folytatódhat Ftáčnik és a Smer uralma, s fennáll a veszélye annak, hogy városunk tovább éli életét egyértelmű vízió vagy a felmerülő problémák megoldása nélkül” – fűzte hozzá Nesrovnal.

Az SDKÚ pozsonyi regionális szervezetének elnökségi tagja, Slavomír Frešo tegnap meglepőnek nevezte Nesrovnal kijelentését arról, hogy a koalícióról szóló tárgyalások csak a vállalatokban való befolyás elosztásáról szóltak. „Ő hozta fel a tárgyalásokon elsőként azt, milyen személycseréket hajtana végre az egyes vállalatokban, például a közlekedési vagy hulladékgazdálkodási vállalatokban, ezért nem egészen értem, miért hivatkozik most arra, hogy az erről szóló vita zavarta” – mondta Frešo. Véleménye szerint az SDKÚ Nesrovnal kilépése után is azon lesz, hogy a városban sikerüljön a lehető legszélesebb jobboldali koalíciót létrehozni.

A Híd nem állít saját jelöltet

A Híd még nem tárgyal a főpolgármester-jelültekről. Solymos László, a Híd alelnöke lapunknak elmondta, a párt egyelőre még nem döntött arról, hogy kit támogat majd a főpolgármesteri posztra. „Saját jelöltet nem indítunk, nem akarjuk tovább osztani a jobboldali szavazatokat – magyarázta Solymos. – Szeretnénk, ha a válaszások után jobboldali főpolgármestere lenne Pozsonynak.” A KDH által támogatott Milan Kňažko és Nesrovnal támogatását sem zárta ki teljesen.

A Híd jelenleg a jobboldali pártokkal tárgyal a koalícióról, vagyis előbb a fővárosi és az egyes városkerületek képviselői helyeinek elosztásában akarnak megegyezni. „A főpolgármester-jelöltekről csak a koalíció létrehozása után akarunk tárgyalni” – jelentette ki Solymos. Szerinte a tárgyalások azért is olyan vontatottak, mert a legtöbb politikus nyári szabadságát tölti. „Eddig két alkalommal sikerült tárgyalóasztalhoz ülni, de az Ivo Nesrovnal által említett cégek felosztása egyiken sem került szóba” – mondta a Híd alelnöke. Szerinte Nesrovnal a gazdasági pozíciók felosztására vonatkozó kijelentése már a kampányának indítását jelentették. Nesrovnal kilépését az SDKÚ-ból és azt, hogy független jelöltként indul, Solymos nem akarta kommentálni.

Eddig öt jelölt neve ismert

Nesrovnalon kívül a jelenlegi főpolgármester, Ftáčnik is indul a választásokon. A Smer tegnap bejelentette, támogatni fogja, Ftáčnik pedig közölte, továbbra is független jelöltnek tartja magát. „Az, hogy támogatnak nem jelenti automatikusan azt, hogy a Smer jelöltje vagyok. Másrészt nyíltan vállalom, hogy a Smer szociális politikája állt hozzám mindig is a legközelebb” – nyilatkozta tegnap Ftáčnik. A további főpolgármester-jelöltek a KDH által támogatott Milan Kňažko, Andrej Palacko fényképész, illetve Miroslav Dragun polgári aktivista. (dem, lpj, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?