Pozsony. Az Emberi Jogok Nemzetközi Helsinki Szövetsége és a Szlovákiai Helsinki Bizottság (SZHB) tegnap aggodalmát fejezte ki a februári kelet-szlovákiai roma elégedetlenségek visszaszorításának módja miatt. Mindkét szervezet véleménye szerint a kormány megbukott, ami az emberi jogok tiszteletben tartását illeti.
Nemzetközi szervezet kritizálja a kormányzatot
Pozsony. Az Emberi Jogok Nemzetközi Helsinki Szövetsége és a Szlovákiai Helsinki Bizottság (SZHB) tegnap aggodalmát fejezte ki a februári kelet-szlovákiai roma elégedetlenségek visszaszorításának módja miatt. Mindkét szervezet véleménye szerint a kormány megbukott, ami az emberi jogok tiszteletben tartását illeti. A szlovákiai fiókszervezet úgy látja, diszkriminatív a szociális juttatásokat lefaragó törvény, azt ugyanis érezhetően a roma családok ellen hozták. Grendel Lajos, a SZHB elnöke kifejtette, független vizsgálatnak kell megállapítania, nem történtek-e túlkapások a rendőri akciók során. „Ha megállapítást nyer, hogy a rendőrök túllépték hatáskörüket, akkor a felelős vezetőket el kell bocsátani” – mondta Grendel. Sajtóértesülések szerint újabb roma csoportok készülnek kivándorolni Nyugat-Európába, elsősorban Finnországba és ĺrországa. A titkosszolgálat szóvivője, Vladimír Šimko azonban határozottan cáfolta, hogy szervezett utaztatásról lenne szó. A kelet-szlovákiai Kecerpeklényben a rendőrség tetten ért 37 romát, amint megközelítőleg egy tonna vasat próbáltak eltulajdonítani a helyi mezőgazdasági szövetkezetből. (t, kcr)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.