Nem várt eredmény

Párkány. A párkányi termálfürdő a vártnál ötször nagyobb nyereséggel zárja majd az idei évet. Az előzetes becslések alapján remélt mintegy kilencszázezer koronás nyereség mára elérte a négymilliót. A kiugró gazdasági eredmény nagy részben köszönhető a Mária Valéria Híd megnyitásának.

Párkány. A párkányi termálfürdő a vártnál ötször nagyobb nyereséggel zárja majd az idei évet. Az előzetes becslések alapján remélt mintegy kilencszázezer koronás nyereség mára elérte a négymilliót. A kiugró gazdasági eredmény nagy részben köszönhető a Mária Valéria Híd megnyitásának. A Magyarországról érkező vendégeket még a szlovákiai üdülők számára borsos árú belépti díjak sem riasztják vissza sőt, számukra a strand árszínvonala rendkívül kedvezőnek mondható. Mindezek ellenére a hazai vendégekből sem volt hiány.

„Az előző évekkel ellentétben, amikor a szezon végéhez közeledve már voltak kihasználatlan szálláshelyek, még most is teltház van. Ez tíz százalékos növekedést jelent. Sokan a jövő nyárra gondolva már távozáskor lefoglalják szálláshelyüket a következő szezonra is. ĺgy a rendelkezésre álló szálláshelyeink egyharmadát már most kiadtuk” – mondta lapunknak Gyetven Miklós, a termálfürdő igazgatója. (kol)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?