Nem vagyok barátkozó típus, és ez így is marad

Caramel jövő pénteken a Dunaszerdahely melletti Nyárasd sportcsarnokában mutatja be a Nyugalomterápia című albumátTom-Tom Records-felvételeAz énekes nem hagyta figyelmen kívül napjaink divatos stílusirányzatait sem, de úgy tud friss maradni, hogy mindvégig jelen van a saját egyénisége. A dalok nem erőszakolják meg a hallgató fülét és lelkét, ennek ellenére rendkívül igényesek.

Hogyan tudtad ennyire leegyszerűsíteni az igényességet a lemezeden?

Szövegileg ez nem elhatározás kérdése volt, hanem tudat alatti dolog, én ilyen formában fogalmazom meg a mondanivalómat. Mindig is egyszerű dalszövegeket írtam, mindenki számára érthetőeket. Zeneileg már kimondottan törekedtem arra, hogy egyszerű legyen, de közben sokrétű is, több stílust, stíluselemet felvonultatva.

Minden egyes dal középpontjában emberek állnak, vagy oda lehet őket képzelni. A legtöbb főszereplője persze te vagy, önmagad, esetleg pároddal, Bartók Eszterrel.

Ez sem volt szándékos. A dalok általában saját élményeimre, élettapasztalataimra épülnek, tehát nem tudom belőlük kivonni magamat. Akarva-akaratlan én vagyok a kiindulópontjuk. Aztán vannak, amelyek alapját nem megtörtént események adják, hanem képzelgések, fikciók, de azok is az én gondolataim, rólam és a környezetemben lévőkről szólnak. Természetesen bárki azonosulhat a szöveggel, magáénak érezhet bizonyos szituációkat.

Személy szerint a Hat év után című dallal semmiképp sem akarok azonosulni.

Szintén tapasztalat alapján született meg. Pontosabban nem a saját bőrömön tapasztaltam, hanem a környezetemben láttam – amelyben felnőttem, ahonnan jöttem, és ezt nem szégyellem. A dal súlyos társadalomkritikát közvetít, arról szól, hogy a börtönviselt felteszi magának a kérdést, hol volt jobb, kint vagy bent, mert mire kiszabadul, sokat változik a világ az emberekkel együtt. Az élete akkor kerül igazán vakvágányra, miután már nem rácsok mögött kell élnie. Úgy érzi, elveszett, és sehonnan sem kap segítséget. Az már régen rossz, ha ilyen kérdés megfogalmazódik valakiben. És rendkívül veszélyes is. Azt szeretném, ha a fiatalok tanulnának belőle: sose jussanak el arra a pontra, ahol ez a kérdés felmerülhet bennük. Lehet, csupán illúzió, hogy befolyásolhatom a rossz dolgokra hajlamosakat, de ha csak egy embernek segítettem vele, és elgondolkodik rajta, már megérte.

Miután megláttam, hogy a felvételek között szerepel egy Egyenesen beteges című, gondoltam, ez is emberekről szól, mégsem mertem elhinni, amíg nem hallgattam meg, mivel beteges emberekről nem szokás dalt komponálni.

Az élet minden területén találkozunk rosszindulatú személyekkel, akik magukat éltetik, másokat lenéznek. Velük sajnos nem tudsz mit kezdeni, mert meg vannak győződve arról, hogy ők jó emberek és tökéletesek. Én sem fogom őket megváltoztatni, nem is akarom, mindössze kiírtam magamból a keserű tapasztalatokat. Hogy tudják, én tudom, ők nekem rosszat tettek.

Nem fognak magukra ismerni.

Hát igen, szerintem sem. Talán csak sejtik, hogy róluk szól, de aztán elhessegetik a gondolatot. Én viszont megkönnyebbültem, miután megfogalmaztam.

Mindössze egy problémám van a lemezeddel, szerintem túlságosan igényes, ami önmagában ugyan nem baj, de meggyőződésem, hogy a magyar zeneéletben hosszú távon nem vezet jóra a túlzott igényesség.

A zenei közeg kiszámíthatatlan. Az emberek egy csoportja zeneileg is igényes, sőt egyre igényesebb. Hogy valójában mekkora ez a csoport, nem tudom. Talán nagyobb, mint sejtjük. Nem feltétlenül az én zenémre vágynak, hanem az igényes zenére. A piacnak pedig kutyakötelessége megteremteni annak feltételeit, hogy az igényes albumokat is el lehessen adni. Hogy eljussanak a közönséghez, ne akadjanak el félúton. A rádióknak ebben nagyobb szerepet kellene vállalniuk, nem mindig a futószalagon gyártott dalokat kellene előnyben részesíteniük. Azt látom, hogy a folyamat elkezdődött, de még gyerekcipőben jár. Az én esetemben kilóg a lóláb, a lemezem jól fogy, már elérte a platinastátust, a visszajelzések is szinte csak pozitívak.

Mert most a neveddel bármi eladható. Ha tinglitangli korongot készítettél volna, az is szépen fogyna. Hogy mekkora a valódi rajongótáborod, az csak a következő albumnál fog kiderülni. Nem tartasz attól, hogy hiába teszed magasabbra a mércét, a jövőben már nem érhetsz el ekkora sikert?

Sajnos ez a dolgok természetes menete, ezt el kell fogadni. De még egyszer hangsúlyozom, a zenei közeg kiszámíthatatlan. Nekem a nyáron már megjelent egy albumom a Megasztárban elhangzott dalaimmal, ha ezt vesszük alapul, máris megdőlt a teória, hiszen a verseny kapcsán azt lehetett eladni, az első valódi szólólemezem sikerében már bizonyára más is közrejátszott. Örülni fogok, ha majd eljön az idő, amikor az emberek kizárólag a zene miatt adnak ki pénzt a lemezemre, közben remélem, hogy már most is főként a zene miatt veszik meg, és nem azért, mert a nevemmel bármi eladható. Abban igazad van, hogy túl igényesre sikeredett, ám én alapjában véve elégedett vagyok vele. Már írom a következő albumomat, s úgy néz ki, az nem lesz ennyire komoly.

A maximalista emberek nem szoktak elégedettek lenni a munkájukkal.

Tényleg maximalista vagyok, de a maximalista ember is lehet egy adott helyzetben elégedett. Nem tagadom, sokkal jobbat is letehettem volna az asztalra, mondjuk egy év alatt. A lemezem három hónapos munka végeredménye, kihoztam magamból a maximumot, amit ennyi idő alatt ki lehetett. A következő albumomra nagyobb hangsúlyt helyezek majd, még jobb lesz, ha kell, háromszor ennyi ideig dolgozom majd rajta. Sok zenésztől hallom, hogy nem szívesen vállalják fel a múltban készült szerzeményeiket, pedig nem biztos, hogy azok rosszak, csak idővel változik az ember, másképp csinálna bizonyos dolgokat. Mostani füllel hallgatva én is változtatnék több helyen a Nyugalomterápián.

Nemcsak a Megasztár győztese vagy, hanem egyik legnagyobb nyertese is egyben. Ha nem jött volna a tehetségkutató, talán most műszerészként keresnéd a kenyeredet.

Nem hiszem, hogy műszerész lennék, mivel annak csak kitanultam, a szakmában sosem tevékenykedtem. Talán továbbra is az üveggyárban dolgoznék, ha az egészségem engedné, bár gyanítom, akkor komolyabb egészségügyi gondok léptek volna fel nálam, mint a közelmúltban, hiszen mindvégig fizikai munkát kellett volna végeznem. Szóval nem tudom, mit csinálnék. Abban biztos vagyok, éjszakánként dalokat írnék, és küldözgetném a kiadókba. Szerintem előbb-utóbb kaptam volna valahol lemezszerződést.

Ismerjük a Megasztár pozitívumait. Szerinted mi a legnagyobb negatívuma?

Ez nézőpont kérdése, mindenki máshogy látja. Szerintem nincs negatívuma. Főleg a mi esetünkből kifolyólag, a második széria kapcsán mondom ezt. Tudtuk, mibe vágunk bele. Csak maga a versenyző hibázhat. Ez egy gyors, pörgős műsor. Talán ritkábbra tenném a döntőket. Főleg a finisben, amikor már négy-öt dalt kell megtanulni. Kevés rá az egy hét.

Sokan mondják, hogy a tehetségkutatók mögött álló szakemberek a piac követelményeihez formálják a versenyzőket.

Nézd, aki átformálható, az tökmindegy hová kerül, a Megasztárba nevez-e be, vagy a saját útján indul el, csak idő kérdése, mikor történik ez meg vele. Aki meg ellenáll, arra senki sem fogja ráerőltetni az elképzeléseit. De az sem baj, ha valakit átformálnak, vagy legalábbis befolyásolnak, hiszen mi kezdők vagyunk, még keressük a stílusunkat. Jó, ha tapasztalt zenészek megmutatják, merre indulhatunk el, ajtókat nyitnak ki előttünk, s választhatunk az egyéniségünkhöz megfelelően. Nincs ezzel baj.

Te mégis ellentmondtál a verseny mögött álló kiadónak. Nem azért, mert formálni akart?

Egy másik cég, a Tom-Tom Records ajánlatával éltem. Nem azért döntöttem mellette, mert a multinacionális kiadó át akart formálni. Dehogyis! Maximálisan engedtek volna érvényesülni ők is, mondták, ha akarom, beviszem a kész anyagot, és kiadják. Más tényező dominált, olyan kiadóhoz szerződtem, amely saját stúdióval rendelkezik, és korlátlan stúdióidőt biztosított. Ennyi játszott közre a döntésemben és semmi más.

Gondolom, a Megasztár után hirtelen az egész szakma a barátod lett.

Nem igazán. Nem vagyok az a kimondottan barátkozós típus, és ez így is marad, már nem változom meg. Hiányzik belőlem a nyitottság.

Nem kerestek meg ismert szerzők, akik látva a mögötted megbúvó lehetőségeket, házhoz vitték volna a kész dalokat?

Nem. Valószínűleg azért, mert a verseny alatt többször elmondtam, saját elképzeléseim szerint és szinte egyedül akarom elkészíteni a lemezemet. Biztos megértették, hogy nálam feleslegesen kopogtatnak.

Nagy fába vágtad a fejszédet. Nem féltél, hogy ebbe bele is bukhatsz? Hiszen hiába vagy tehetséges, a lemezkészítéshez nem értettél.

Dehogynem féltem. Még most is félek. Az ember tart a kihívásoktól. De ez nem veszélyes, inkább inspiráló, nem hagy nyugodni, és csak a munkára tudsz koncentrálni. Már korábban is hangszereltem otthon, a szöveg- és a zeneírás mellett. A dalaimat demószinten mindig elkészítettem, tehát annyira nem volt mitől félni, és komoly szakemberek vettek körül, akik, ha kellett, a segítségemre siettek. A legtöbb felvételt Balázs Józseffel közösen hangszereltük. Amikor először beléptem a stúdióba, csak ámultam. Két hét alatt készült el az első dalom. Aztán belejöttem. A kihívások végül is erről szólnak, és az élet egy folyamatos kihívás. Most indult a koncertturném, ez újabb kihívás. Meg kell felelni nekik, akkor minden rendben lesz.

Azt mondtad a Nyugalomterápia megjelenése után, hogy nem álltál le, fokozatosan készülnek az új dalok. Ezek szerint elképzelhető, hogy a jövő pénteki nyárasdi koncerteden eddig ismeretlenek is felcsendülnek?

Nem, mivel egyelőre nincs olyan felvételem, amely elnyerte volna a végső formáját, még csak a fejemben álltak össze.

A koncertet milyen dalokkal töltöd meg?

A lemezem felvételeit kiegészítem a kedvenceimmel, például George Michael-, Stevie Wonder- és Beatles-slágerek átirataival. Eszti is fellép a turnén. Egyébként a napokban fejeződnek be lemezének stúdiómunkálatai, a mostani beszélgetés után megyünk felénekelni egy duettet.

Ha két évvel ezelőtt valaki azt mondja, hogy 2006 elején itt tartasz majd, elhiszed neki? Gondolom, nem. Hiszen már-már mesébe illő karrier a tiéd.

Annyira reménykedtem benne, hogy elhittem volna, de csak a remény miatt. Még a Megasztár elején sem gondoltam, hogy ez lesz a vége. Akkor sem, amikor már a döntőben voltam. Rendkívül hálás vagyok a sorsnak.

A zenészélet viszont nem egy leányálom. Valószínűleg már tapasztaltad.

Valóban, és tévhitek lengik körül. Kívülről képtelenség belelátni, még kezdő zenészként sem lehet, nemhogy laikusként. Legjobban lemezkészítés és koncertezés közben érzem magam, azok leírhatatlan élmények. A másik oldalról megközelítve hihetetlenül stresszes szakma ez, sok területen kell megfelelni sok elvárásnak. Fárasztó és nehéz. Jelenleg a tapasztalatgyűjtés stádiumában járok. Mindenkiben van bizonyos szintű alkalmazkodóképesség. Ehhez jön a tanulás. Hol saját kárunkon, hol mások kárán. Ha az ember egyszer megégeti a kezét, másodjára jobban odafigyel. Ráadásul, ahogy említettem, nem vagyok az a beállítottságú ember, aki könnyen nyit a külvilág felé, és szívesen beszél a magánéletéről, pedig a zenészvilág ez nélkül ma már nem igazán működik.