Nem ütközik uniós jogba az állami tőkeemelés

Pozsony |

<p>Elutasította az Európai Bizottság a Dôvera Egészségbiztosító panaszát, az állam jogosan emelt tőkét a tulajdonában lévő egészségbiztosítóban. A biztosító ugyan nem veszít semmit, de az államnak nem kell tartania attól, hogy a bizottság eljárást indít vele szemben a gazdasági verseny akadályozása miatt.</p>

A per már 2007-ben kezdődött, amikor a Dôvera azt kifogásolta, hogy az állam az elmúlt időszakban – a második Dzurinda-kormány és az első Fico-kormány idejében – összesen 153,4 millió euró értékben emelte előbb a Közös Egészségbiztosító, majd az Általános Egészségbiztosító alaptőkéjét. A Közös Egészségbiztosító azóta már megszűnt, beolvadt az Általános Egészségbiztosítóba. Ezzel az állam egy újabb kisebb győzelmet könyvelhet el, miután idén tavasszal a nemzetközi döntőbíróság ugyancsak az államnak adott igazat a másik magán-egészségbiztosító, az Union holland tulajdonosával, az Achmeával szemben. Igaz, abban az ügyben csak egy terv, az egybiztosítós rendszer létrehozásának, vagyis a magán-egészségbiztosítók kisajátításának a terve miatt perelte az Achmea a szlovák államot. Erre mondta a döntőbíróság, hogy a kereset megalapozatlan, mivel még a konkrét törvények sem születtek meg, a kisajátítás el sem kezdődött. 2012-ben azonban az Achmea nyert, akkor a biztosítók nyereségének megtiltása miatt fordultak nemzetközi bírósághoz. Szlovákiának várhatóan mintegy 25 millió eurót kell fizetnie, ennyit tesz ki összesen a megítélt kártérítés és a perköltség. (lpj, trend) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?