Nem tudják a Smer képviselői, miért nem voltak ott a kollégáik a szavazáson

parlament illusztráció

Nem tudták megmondani a Smer képviselői, miért hiányoztak a kollégáik a tárgyalóteremből a 13. nyugdíj bevezetésének megszavazásakor. A jogszabályt gyorsított eljárásban kellett volna megtárgyalni. Meg vannak győződve arról, hogy kedden (február 25.) jóváhagyják a javaslatot.

Jozef Valocký (Smer) azt mondta, nem tudja, hol voltak azok, akik nem mentek el az ülésre. „Azt hiszem, kedden jóváhagyjuk a módosítást" - tette hozzá. Elmondása szerint a Smer néhány képviselője megbetegedett. Dušan Muňko képviselő (Smer) sem tudta megmondani, mi történt, miért nem volt határozatképes a parlament.

„Mindenki készen áll, ne aggódjanak" - mondta az újságíróknak Ľubomír Vážny (Smer). „Nem tudom, hol voltak a többiek, ezt tőlük kérdezzék meg" - válaszolta arra a kérdésre, hol voltak a képviselőtársai.

A parlament keddre halasztotta a gyerekek után járó családtámogatás emelésére, az autópályadíj eltörlésére és a tizenharmadik nyugdíj bevezetésére vonatkozó javaslatokról szóló szavazást, mert a plénum pénteken nem volt határozatképes.

A Smer és az SAS képviselői kezdeményezték a rendkívüli parlamenti ülés összehívását a törvényjavaslatok megtárgyalására. Az SNS két képviselője is hiányzott a szavazásról.„Sajnos néha előfordul ilyen" - mondta a TASR-nek Dušan Tittel, az SNS képviselője. Hozzátette, nem lehet megjósolni, mikor lesz szavazás. Úgy véli, kedden sikerül.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?