Nem történt sterilizálás

Pozsony. Bár nem igazolódott a Test és lélek című kiadványban megfogalmazott, a roma nők állítólagos törvénytelen sterilizálásáról szóló gyanú, az mindenesetre valószínűsíthető, hogy diszkrimináció történt.

Pozsony. Bár nem igazolódott a Test és lélek című kiadványban megfogalmazott, a roma nők állítólagos törvénytelen sterilizálásáról szóló gyanú, az mindenesetre valószínűsíthető, hogy diszkrimináció történt. Az ügy kivizsgálásáról szóló jelentés ugyan ez utóbbit sem igazolja, viszont a kormány az illetékes minisztereket olyan intézkedések foganatosítására kötelezte, melyek célja az egyenlő bánásmód biztosítása. A. Nagy László, a parlament emberjogi bizottságának elnöke ebből arra következtet, hogy legalábbis fennáll a hátrányos megkülönböztetés veszélye. „Bizottságunk lényegében csatlakozott a kormány sterilizációval kapcsolatos álláspontjához, ugyanakkor továbbra is figyelemmel kísérjük az ügyet. Köteleztük a kormánytagokat, számoljanak be az intézkedésekről” – árulta el lapunknak A. Nagy, aki szerint a kabinet által kiszabott feladatok arra utalnak: nagy hiányosságok vannak az egészségügyben az emberi jogok betartása terén. (sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?