Nem tetszik a bértábla a KOZ-nak

Elutasította a Szakszerve- zetek Szövetsége (KOZ) a kormány által javasolt új közalkalmazotti bértáblát. A szakszervezetek elégedetlenek a fizetési osztályok elosztásával. A tárgyalásokat vezető kormányhivatal nem utasítja el a módosításokat.Pozsony.

Elutasította a Szakszerve- zetek Szövetsége (KOZ) a kormány által javasolt új közalkalmazotti bértáblát. A szakszervezetek elégedetlenek a fizetési osztályok elosztásával. A tárgyalásokat vezető kormányhivatal nem utasítja el a módosításokat.

Pozsony. Az eddigi 14 helyett mindössze 6 osztályba sorolnák végzettség és a munka nehézsége szerint a közszférában dolgozókat azzal, hogy a legalsó osztály a minimálbért kapná. A következő osztályokban szereplő összegeket a minimálbér bizonyos koefficienssel való megszorzása alapján számolnák ki. A jelenlegi bértáblához képest már ez is előrelépést jelent, mivel jelenleg a bértábla néhány alsó osztálya csak minimálbér alatti bért garantál, amit a munkaadónak ugyan ki kell egészíteni legalább a minimálbér szintjére. Arról sem a KOZ, sem a kormányhivatal nem adott tájékoztatást, hogy az egyes osztályokban mekkora összeggel emelkedne az bérhatár.

A szakszervezeteknek nem tetszik a 6 osztályos besorolás. „Elutasítjuk a javaslatot, és újat kérünk, ami legalább minimálisan hasonlít majd a mi elképzelésünkhöz” – jelentette ki tegnap Monika Uhlerová, a KOZ alelnöke. Kifogásolják, hogy a tervezett hat osztály a képzettségi szintre sem reagál megfelelően, a 3. osztályba például beletartoznának a teljes középfokú végzettséggel rendelkezők mellett bizonyos felsőfokú végzettséggel rendelkező dolgozók is. A szakszervezetnek az sem tetszik, hogy a tervezet nem veszi figyelembe a dolgozó gyakorlati tapasztalatait, vagyis a ledolgozott éveket. A javaslat harmadik kifogásolt eleme, hogy bevezetné az úgynevezett szerződéses bér fogalmát, ami a tarifabérből és a különböző kiegészítő juttatásokból állna. „Így valójában a közalkalmazott bérét egyfajta alsó határral szabályoznák, de befolyásolná az alkalmazott és a munkaadó közti megállapodás is” – kifogásolta a javaslatot Uhlerová.

A kormányhivatal nem zárkózik el a módosításoktól, de nem ad nekik túl nagy teret. „Az elkészült javaslat a kiindulópontot jelenti a tárgyalások megkezdéséhez – tájékoztatta lapunkat a hivatal. – Elképzelhetőnek tartjuk, hogy a közalkalmazottak bérezési rendszerének végső változata eltérhet ettől.” A KOZ-zal, a ZMOS-szal és a pénzügyminisztériummal folytatott szakértői szintű tárgyalások következő fordulója jövő héten kedden lesz. (lpj, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?