Pozsony/Madrid. Nem létezik a miniszterelnök-féle titkos csoportocska, illetve számtalan érdekcsoport tevékenykedik az országban, ám ezek közül egyik sem dolgozik Szlovákia és az SDKÚ lejáratásán, pedig Mikuláš Dzurinda tavaly augusztusban ezt állította.
Nem találják a „csoportocskát”
A spanyol fővárosban tartózkodó miniszterelnök tegnap közölte: nem sajnálja, hogy az úgynevezett csoportocska miatt az SDKÚ több képviselőjét elvesztette. Szerinte el kell dönteni, akarjuk-e, hogy lobbicsoportok irányítsák az országot, illetve hogy egy olyan fontos intézmény, mint a Nemzetbiztonsági Hivatal igazgatója visszaéljen jogkörével. Úgy látja, az ő tettei nyomán szűnt meg a titkosszolgálat ellen indított lejárató akció, csitult el az egész hecckampány, s azóta már a Nemzetbiztonsági Hivatal is a törvényekkel összhangban, nem pedig néhány tolvaj kívánsága szerint működik. Külön kiemelte, hogy ő egyetlen esetben sem tett büntetőjogi feljelentést, a nyomozóhatóság csak tanúként hallgatta meg. Robert Kaliňák, a parlament védelmi bizottságának elnöke (Smer) szerint a kormányfőnek bocsánatot kellene kérnie, és elgondolkodhatna azon, ilyen politikai hiba után esetleg önként távozik. A botrány kirobbanása után Kaliňák volt az első, aki az állítólagos csoportocska vélt tagjait néven nevezte, és köztük volt Mojžiš is. Martin M. Šimečka, a Sme főszerkesztője – akit szintén a csoportocskába soroltak – pedig figyelmeztetett: a cél Mojžiš eltávolítása, mert olyasmire bukkant az SDKÚ finanszírozása körül, ami miatt veszélyessé vált a párt számára. Dzurinda később a róla megjelent írások miatt beperelt két napilapot, összesen tízmillió korona kártérítést követel. Dobroslav Trnka legfőbb ügyész is elismerte, hogy valószínűleg nem létezik a kormányfő által emlegetett csoportocska. (pr, s, sza)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.