Nem tájékoztatnak a komoly fővárosi forgalomkorlátozásokról

pozsony dugó
Pozsony |

Az illetékesek mindmáig nem közölték, pontosan milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani Pozsonyban. A város és Pozsony megye sűríteni fogja a buszjáratokat, új parkolókat építenek a környező községekben, de az elsőt csak 18 hónap múlva fogják átadni.

Három komoly közlekedési projekt indul szeptembertől a fővárosban: a D4-es körgyűrű és az R7-es gyorsforgalmi út kivitelezője lezárja a Kikötői híd és a Bajkalská utca kereszteződését, felgyorsul a D1-es autópályán a Triblavina kereszteződés építése és felújítják a Szencre vezető elsőrendű utat. Emellett tovább tart a Nivy buszpályaudvar építése miatti forgalomkorlátozás, amely már most komoly nehézségeket okoz a városban.

Információ nélkül

Mindezek ellenére az illetékesek eddig egyetlenegy sajtótájékoztatón sem voltak képesek összegezni, pontosan mely utakat fogják lezárni, mikortól és meddig. A forgalomkorlátozásokról tegnap tartott sajtótájékoztatót a megye, valamint a D4/R7 megépítéséért felelős konzorcium képviselője, ám az egyetlen konkrétum, ami kiderült, hogy az első nagy befogadóképességű parkolót 18 hónap múlva fogják megnyitni, de azt sem tudják egyelőre, hogy hol.

„Meglátjuk, mi lesz szeptembertől. Attól tartok, hogy nagyon nehéz és bonyolult forgalmi helyzet fog kialakulni” – nyilatkozta tegnap Juraj Droba pozsonyi megyefőnök. Arra a kérdésre, miért most tervezik csak a parkolók kiépítését, amikor már évek óta tudni lehet, hogy ezek a projektek megvalósulnak, azt válaszolta, hogy az elődjei munkájáért nem vállalhatja a felelősséget. Az egyetlen alternatíva szerinte jelenleg rávenni az embereket arra, hogy tömegközlekedéssel utazzanak. Ezt a célt szolgálhatnák a külföldön P+R-ként (park and drive/parkolj és utazz) ismert parkolók, melyeket közvetlenül egy buszállomás, vasúti pályaudvar vagy más tömegközlekedési eszköz megállója mellett hoznak létre, hogy a városba tartók ott leparkolhassák gépjárműveiket és átszállhassanak a városközpontba tartó tömegközlekedési eszközre. A fővárosban az első ilyen parkoló 18 hónappal azután fog megnyílni, hogy a városban nagy valószínűséggel teljesen összeomlik a közlekedés.

Kapcsolódó cikkünk

Fölösleges hallgatás

A Bajkalská utca és a Kikötői híd kereszteződésének átépítését valamikor szeptember közepén fogják elkezdeni. A gyakorlatban ez annyit jelent majd, hogy a Bajkalská utcáról nem lehet majd felhajtani a Kikötői hídra, s a hídról is tilos lesz letérni erre az utcára. Magyarán: aki eddig a Slovnafti úton járt Somorja irányába, annak nem lesz más lehetősége, mint a Gagarin utcát használni, amely csúcsforgalom idején már most is járhatatlan; így a Somorjába vezető 1/63-as főúton minden eddiginél nagyobb dugók alakulnak majd ki.

„Pontos időpontot, meg az építkezések ütemtervét sem tudom most elárulni, mert még nem sikerült mindenről megegyezni az illetékes hivatalokkal és városrészekkel, ezért talán olyat mondanék, ami végeredményben nem lenne igaz. A dátumokról és útlezárásokról majd valamikor szeptemberben tartunk külön sajtótájékoztatót” – mondta tegnap Zdeněk Krejčí, a D4/R7 projektjének közlekedésért felelős menedzsere.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?