Nem lett hungarikum a paprikás kattancs, de még az lehet

<p>Öt új taggal bővült a hungarikumok gyűjteménye, a Magyar Értéktár pedig ugyancsak öt új elemmel gazdagodott. Mostantól hungarikumnak számít Puskás Ferenc életműve, Kassai Lajos lovasíjász-módszere, a gyulai kolbász, a szikvíz és a magyar operett, jelentette be Ópusztaszeren csütörtökön Fazekas Sándor magyar vidékfejlesztési miniszter. Határon túli vonatkozású egyelőre nincs köztük, viszont valószínű, hogy idővel olyan elemekkel is bővülhet a lista, amelyek a szlovákiai magyarság kultúrájának részei.</p>

Focisták és lovas íjászokPuskás Ferenc életművét azért tartotta fontosnak a Hungarikum Bizottság, mert a sportolót a világ minden részén ismerik, és teljesítményét Magyarországgal azonosítják. Kassai Lajos a magyar hagyományőrzés kiemelkedő személyisége, az íjászat újjáteremtésén fáradozik, amely a magyar identitásban, gondolkodásmódban rendkívül fontos szerepet tölt be – indokolta a döntést a tárca. A Kassai lovasíjász-iskolának egyébként Szlovákiában is vannak követői, például a Varga törzs (Komárom mellett), a Vermes törzs (Gútán) és a Bíró kánság (Nagyudvarnokon). A gyulai kolbász is felkerült a listára, mivel a hagyományos ízvilágot megjelenítő élelmiszer, és elkészítési módja is hungarikum. Szintén hungarikumnak minősül már a szikvíz, a magyar találmányt ugyanis jól ismerik a határokon túl is. A magyar operett is gyarapítja a listát, hiszen az indoklás szerint a magyar identitás része, és a világban képviseli az országot. A Magyar Értéktárba szintén öt új elem került bele: Mathiász János szőlőnemesítő életműve, a Hercz és a Pick téliszalámi, a Zsolnay porcelán és kerámia, valamint az őshonos magyar badacsonyi kéknyelű szőlőfajta. Kőtés, kattancs, kurta szoknyaHungarikummá válhat a Garam menti kurta szoknyás falvak népviselete, a kőtés vagy a paprikás kattancs is. A Vidékfejlesztési Minisztérium ugyanis várhatóan még idén döntést hoz arról, hogy a határon túlról javasolt elemek közül melyek kerülnek a külhoni magyarság értéktárába, mondta lapunk kérdésére Farkas Iván. Az MKP gazdasági alelnöke októberben tett javaslatot a Magyar Állandó Értekezlet illetékes szakbizottságában, hogy az értéktárba vegyék fel a kurta szoknyás falvak népviseletét és hagyományőrzését, a deáki római katolikus templomot, a bényi rotundát és a kéttornyú templomot, az ételek közül pedig a kőtést, a pozsonyi kiflit és a paprikás kattancsot. A szakbizottság tagja ugyanis tehet javaslatokat önmaga nevében, illetve más magánszemély, közösség vagy szervezet felkérésére és javaslatára. Amennyiben a szakbizottság elfogadja azokat, továbbítja a Vidékfejlesztési Minisztériumba, ahol az illetékesek végérvényesen döntenek arról, hogy a javaslat hungarikummá válhat-e, vagy sem. Három szinten történik az elbírálás, magyarázta Farkas. „Az elsőt már abszolváltuk, és a mi javaslataink közül mind a hatot elfogadták. Ezek közül feltehetően négy bekerül a külhoni értéktárba, azok közül pedig később néhányat a hungarikumok közé sorolhatnak” – tette hozzá. Értesülései szerint a külhoni értéktárba való felvételről még idén döntenek a minisztériumban. Gazdasági előnyökA hungarikum cím megszerzése konkrét gazdasági előnyöket is jelenthet az ilyen termékek gyártóinak vagy egy régiónak, véli Farkas Iván. „A címnek köszönhetően sajtóhátteret kap, szélesebb körben is bekerül a magyarországi és kárpát-medencei köztudatba, így megnőhet iránta az érdeklődés a vidéki turizmusban és a vendéglátóiparban” – véli az MKP alelnöke. Farkas szerint konkrét megjelölést is kapnak majd a szóban forgó termékek. „Várhatóan védjegyeket kapnak majd, amelyeket a gyártók használhatnak” – állítja. (vps, MTI)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?