Nem lesz népszavazás a több biztosítós rendszerről

<p> </p>
<p>Az Alkotmánybíróságnak abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy tekinthető-e az országos népszavazás elrendelését érdemben befolyásoló lényeges új körülménynek az a tény, miszerint az Országgyűlés a kérdés hitelesítését követően elfogadta az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényt, majd a népszavazás elrendelését megelőzően hatályon kívül helyezte azt.<o:p></o:p></p>

 

Az Alkotmánybíróság (Ab) hétfőn megsemmisítette azt az országgyűlési határozatot, amelyben az Országgyűlés országos népszavazást rendelt el a több-biztosítós egészségbiztosítási rendszerrel összefüggésben - közölte a testület sajtófőnöke.

Az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvény elfogadásával, majd hatályon kívül helyezésével a kérdés tartalma és ezzel együtt a népszavazási kezdeményezésnek a választópolgárok által támogatott célja megváltozott. Az Országgyűlés június 9-én döntött az egészségbiztosítás privatizációját megakadályozó népszavazási kezdeményezésről, amelyet az Albert-házaspár nyújtott be az Országos Választási Bizottsághoz.

Az országgyűlési határozat ellen benyújtott kifogások elbírálása során az Alkotmánybíróságnak abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy tekinthető-e az országos népszavazás elrendelését érdemben befolyásoló lényeges új körülménynek az a tény, miszerint az Országgyűlés a kérdés hitelesítését követően elfogadta az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényt, majd a népszavazás elrendelését megelőzően hatályon kívül helyezte azt.

A kérdés - amely mögé felsorakozott többek között a Liga Szakszervezetek, a Munkástanácsok Országos Szövetsége és a Magyar Orvosi Kamara, valamint a Fidesz is támogatta - úgy szólt: "Egyetért-e Ön azzal, hogy Magyarországon ne vezessék be a mindenki által kötelezően választandó, üzleti alapon működő több-biztosítós egészségbiztosítást?".

MTI

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?