Nem buzdítanak népszavazási részvételre a roma vezetők

Pozsony |

<p>A roma pártok vezetőinek többsége nem fog részvételre buzdítani a február 7-én esedékes népszavazáson, mivel úgy gondolják, vannak fontosabb megoldásra váró témák is, mint a referendumon felvetettek.</p>

„Mivel a népszavazás intézményét tisztelem, részt veszek rajta, ám a részvétel mindenkinek a személyes döntése” – mondta Peter Pollák romaügyi kormánybiztos. A családot a roma közösség szempontjából nagyon fontosnak tartja, de úgy véli, a roma közösség érdekében más problémákat kell oldani. Hasonló véleményen van František Tanko, a Szlovákiai Roma Unió Pártja elnöke. „A szegénység és a munkanélküliség égetőbb témák” – mondta Tanko, aki a párt tagságát és szimpatizánsait nem fogja részvételre buzdítani. A Roma Koalíció Pártja elnöke, Gejza Adam sem fogalmaz meg részvételre való buzdítást. „Ez egyáltalán nem érdekli a romákat” – mondta. Václav Kappel, a Szlovákiai Roma Kezdeményezés elnöke viszont fontosnak tartja a népszavazási részvételt. „Tagjainkat személyesen és telefonon is szeretném mozgósítani” – jelentette ki. A referendum három kérdésből fog állni: 1) Egyetért-e azzal, hogy házasságnak csak egy férfi és egy nő kapcsolatát lehessen nevezni?2) Egyetért-e azzal, hogy a homoszexuális kapcsolatban élő párok ne fogadhassanak örökbe gyereket?3) Egyetért-e azzal, hogy a szülők beleszólhassanak gyermekük tanulmányaiba olyan érzékeny területeken mint az eutanázia, vagy a szexuális nevelés? Az eredetileg négy kérdést tartalmazó népszavazást a Szövetség a családért (Aliancia za Rodinu – AZR) szervezet indította el, amely több mint négyszázezer aláírást adott át az államfőnek. Andrej Kiska az Alkotmánybírósághoz továbbította a kérdéseket, hogy azok döntsék el, nem szerepel-e olyan kérdés a listán, amely ellentétes az alkotmányban foglaltakkal. Az Alkotmánybíróság ennek eleget tett, és egy kérdésen kívül rendben találta azt. A februárban tartott népszavazás a nyolcadik lesz Szlovákia történelmében. Az eddigi hétből mindössze egy volt sikeres: 2003-ban az Európa Unióba való csatlakozásról döntöttek az emberek.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?