Nem bírják sokáig a kormánygépek

Pozsony |

<p>Azt, hogy a szlovák kormánygépek nincsenek a legjobb műszaki állapotban, az egyik TU&ndash;154M legutóbbi repülése is igazolta.&nbsp;</p>

A kandahári repülőtérről csak harmadszorra sikerült felszállnia. Előbb a kerozin tankolása közben voltak műszaki gondok, majd a motor túlhevülése miatt kellett elhalasztani a felszállást. A gép fedélzetén volt Robert Fico miniszterelnök és Martin Glváč védelmi miniszter, a Kandahárban meggyilkolt szlovák katona, Daniel Kavuliak holttestét szállították Szlovákiába. A kormánygépek a belügyminisztérium repülőszázadába tartoznak. A legfiatalabb repülő 15 éves, a legrégebbi negyvennél is több. A két kisebb Jak-40 típusú gépen kívül két nagyobb, TU-154M-et is használnak a kormány tagjai vagy az államfő, ha hosszabb útra mennek. A belügyminisztérium nem cáfolja, hogy a repülőpark elavult, nem felel meg a korszerű légi utasforgalom színvonalának és nagyon magasak az üzemeltetési költségeik is. „A tárca hajlandó lenne újabb és korszerűbb repülőket vásárolni, kisebb fogyasztással és károsanyag-kibocsátással, ennek köszönhetően például a jelenleginél alacsonyabb illetéket kellene fizetni a repülőtereken” – tette közzé a belügyminisztérium sajtóosztálya. A tárca ugyanakkor beismeri, hogy mivel több tízmillió eurós beruházásról lenne szó, jelenleg esély sincs arra, hogy ilyen vásár megvalósuljon. Szakértők többször rámutattak, hogy a szlovák kormánygépeken a felújítás már nem segít. Az egyik TU-154M 2008-ban érkezett meg Oroszországból, ahol hat évig modernizálták, 6,9 millió dollárért. „Ha rajtam múlna, azonnal megszüntetném a belügyminisztérium repülőszázadát” – mondta Peter Švec egykori katonai pilóta. Nemcsak az új gépek vásárlása vagy a modernizálása megoldás, az állam bérelhet repülőket, de a köztisztviselők polgári járatokat is használhatnának. Például a lengyel kabinet a katinyi repülőszerencsétlenség után eladta az összes kormánygépet, azóta csak polgári járatokat használ. A belügyminisztérium repülőszázadát a kormánytagok hivatalos brüsszeli látogatásain és egyéb szolgálati útjain kívül rendkívüli események alkalmával veszik igénybe. Legutóbb a Pakisztánban meggyilkolt két szlovák hegymászó holttestét kellett hazaszállítani a szlovák kormánygéppel, miután a pakisztáni légierő repülőgépe csak az ukrajnai Charkovig jutott el. (dem, SITA)  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?