Nem akar disputálni a Smer elnöke

Pozsony. Mikuláš Dzurinda nyilvános párbeszédet ajánl Robert Ficónak, melyeken elsősorban gazdasági és szociális témákat vitatnának meg. „Nekem is érdekemben áll megvitatni olyan témákat, melyek foglalkoztatják a lakosságot” – jelentette ki tegnap Mikuláš Dzurinda.

Pozsony. Mikuláš Dzurinda nyilvános párbeszédet ajánl Robert Ficónak, melyeken elsősorban gazdasági és szociális témákat vitatnának meg. „Nekem is érdekemben áll megvitatni olyan témákat, melyek foglalkoztatják a lakosságot” – jelentette ki tegnap Mikuláš Dzurinda. A Smer nyilatkozata szerint addig nincs miről tárgyalni, amíg nem tisztázódik a képviselő-vásárlások ügye. Jozef Burian, a Smer parlamenti képviselője ezzel szemben engedékenyebb, nem utasítja el elve a tárgyalás lehetőségét. „Nem lesz könnyű azonban közös nevezőre jutni, mivel a kormány olyan hosszú távú reformokat valósított meg az ellenzék megkérdezése nélkül, mint például a nyugdíjreform vagy az egészségügyi rendszer reformja” – mondta lapunknak. Furcsának tartja az időzítést is. „Legalábbis megkérdőjelezi az ajánlat hitelességét, hogy most hangzott el, néhány hónappal a parlamenti választások előtt” – mondta lapunknak Jozef Burian. Robert Fico pártelnök kedden a parlamentben még azzal vádolta az SDKÚ-t, hogy lejárató kampányt tervez ellene, „bérgyilkos csapatot” állított fel, mely a „kicsinálásán” dolgozik. Dzurinda ennek ellenére tegnap békülékeny hangot ütött meg. „Elég volt a támadásokból, a problémák békés megvitatására kényszerítenek bennünket a választópolgárokkal szemben vállalt kötelezettségeink is” – mondta Dzurinda.

Grigorij Mesežnikov politológus szerint a kormányfő abban bízik, hogy a nyilvános vitában legyőzheti a Smert. „Az SDKÚ egyértelműen kiáll a megvalósított reformokért, Ivan Mikloš ismertette a reform eredményeit, szakmai szinten a vita egyértelműen az SDKÚ-nak kedvezne” – véli. Szerinte a kormányfő felhívása a választási kampány része. Dzurinda szerint nincs ok arra, hogy a Koalíciós Tanács foglalkozzon a Pavol Rusko által bemutatott videofelvétellel, mely az ANO elnöke szerint bizonyítja a képviselő-vásárlást. Szerinte az ügyben a büntetőhatóságoknak kell lépniük. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?