Ne halogassuk a cserét!

Pozsony/Léva/Kassa. Már csak ez év végéig érvényesek a Szlovákia önállósodása, vagyis 1992. december 31-e előtt kiadott gépjárművezetői jogosítványok.

Négy fajta jogosítványt kell újra cserélni: az 1963-ig kiadott könyv formájú okmányt, a BA illetve BB szériaszámú 1964 és 1987 között kiadott, a BD szériaszámú 1987 és 1991 között, valamint a BE szériaszámú 1991-ben és 1992-ben kiadott jogosítványokat. Az érintett járművezetők a cserét az állandó lakhelyük szerint rendőrkapitányságon kérvényezhetik. Ha ezt a még rendelkezésükre álló három hónap alatt nem teszik meg, és az új évben a régi jogosítványnyal vezetnek, szabálysértést követnek el, amiért pénzbírságot róhatnak ki rájuk. A cserét természetesen jövőre is nyélbe lehet ütni. Ehhez egy kitöltött kérvényre, a régi jogosítványra, a személyazonossági igazolványra, egy 3,5 x 4,5 centiméteres fényképre, valamint a 100 koronás illeték befizetésére van szükség.

A kassai rendőrkapitányságon már most előfordul, hogy órákat kell várakozni a jogosítványcserére. A Kassa-környéki járás autósai előrelátóbbak, mint a nagyvárosiak, vidéken a nyilvántartottak kilencven százalékának már új jogosítványa van. Kassán a sofőrök közel negyven százaléka még nem cserélt jogosítványt. Ez annyit jelent, hogy december végéig körülbelül 50 ezer kérvényező várható a közlekedésrendészeten. František Lukačko, a kerületi rendőrkapitányság illetékes osztályának vezetője feltételezi, hogy legtöbben az utolsó percben kapnak majd észbe, a legnagyobb tömeg december elején és közepén várható. Már most attól tartanak, nem lesz elegendő a heti három ügyfélfogadási nap. „Én személy szerint állandó ügyfélfogadást rendelnék el, ám nincs elég emberünk, és nem várhatjuk el az ügyintézőktől, hogy munkaidőn kívül is dolgozzanak. Ha nyolcszáz ügyfél érkezik majd egyszerre, legtöbbjük hiába áll be a sorba” – mondta Lukačko.

Komáromban módosított nyitvatartási idővel igyekeznek megkönnyíteni a járművezetők dolgát: a rendőrségen minden munkanapon van félfogadás. Szerdán, a leghosszabb „műszakban” például reggel fél nyolctól este fél hatig.

A Lévai Járási Közlekedésrendészet szintén meghosszabbította az ügyfélfogadási óráit: hétfőtől péntekig 7.30-tól 15.00-ig állnak a sofőrök rendelkezésére, szerdán pedig 7.30-tól egészen 17.30-ig dolgoznak.

A Galántai járásban a tegnapi napig a 15 964 régi jogosítványból 2856-ot, vagyis alig 18 százalékát már kicseréltek – tudtuk meg Kiss Klaudiától, a járási rendőrkapitányság szóvivőjétől. Vagyis még több mint 13 ezer okmányt kellene kicserélni, de arra számítanak, hogy ez a szám akár 40 százalékkal is csökkenhet, hiszen valószínűleg sok idős nyugdíjas nem fog élni ezzel a lehetőséggel. A csere folyamatosan zajlik, hétfőn, szerdán és pénteken, illetve minden kedden reggel 8-tól 12-ig kimondottan a régi jogosítvánnyal rendelkező ügyfeleket fogadják. (juk, vas, gl, buch)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?