Nagyon gyengén merítjük az uniós támogatásokat

Pozsony |

<p>Szlovákia az uniós támogatások merítése szempontjából továbbra is katasztrofális teljesítményt nyújt &ndash; derül ki a pénzügyminisztérium legfrissebb jelentéséből, amely szerint a 2014-től 2020-ig tartó időszakra a tárca hatáskörébe tartozó 11 programra elkülönített 13,99 milliárd euróból eddig csupán 660,69 milliót sikerült felhasználni.&nbsp;</p>

 A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy míg lassan a programozási időszak felénél tartunk, a Szlovákia számára elkülönített pénzösszegnek eddig csupán a 4,72 százalékát sikerült lehívni. Az egyes programok között azonban jelentős különbségek vannak. Míg az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Programra fordított 3,9 milliárd eurónak eddig például már csaknem a 10 százalékát sikerült felhasználni, öt program merítése 0,35 és 2 százalék között mozog, három programból pedig egyelőre egyetlen centet sem sikerült lehívni. Az idő ugyanakkor sürget, hiszen jövő év végéig legalább 1,121 milliárd eurót kellene felhasználnia az országnak ahhoz, hogy teljesítse az EU által támasztott feltételeket. (mi, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?