Naď másként látja a politikát, mint Matovič, Heger világképével tud azonosulni

nad k

Jaroslav Naď, az OĽaNO elnökségi tagja másként látja a politikát, mint Igor Matovič, a mozgalom elnöke. Világképe és politikai céljai párttársáéval, Eduard Heger megbízott kormányfőével egyeznek meg. „Hogy erről lesz-e szó a mozgalmon belül, vagy egy olyan vita bontakozik ki, amely a mozgalomból való kilépésünkhöz vezethet, még kérdéses” – mondta. Több lehetséges megoldásról beszélt.

Naď elmondta: olyan megoldást keres Hegerrel, hogy a választó a következő választásokon tudjon kire szavazni. „Ma egy olyan választási lehetőség hiányzik a választónak, amelynek egyértelmű külpolitikai irányultsága van, reformpárti, és arra törekszik, hogy ne legyen korlátolt. Ahogy a Progresszív Szlovákia túl liberális, és túl baloldali, úgy Igor Matovič egyes állásfoglalásai túlságosan konzervatívak, és ezzel van nekem személy szerint problémám” – közölte Naď azt is hozzátéve, hogy nincs személyes ellentét közte és Matovič között. Mint elmondta, főleg az utóbbi időszakban van más elképzelése arról, hogy miként kell politizálni, és hová kell tenni a hangsúlyokat.

Az új parlamenti többség keresésével kapcsolatban Naď azt közölte, hogy „egyszerre több fronton gyűjtik az aláírásokat”. Az OĽaNO mozgalom és a Sme rodina támogatására is számít, miközben több független képviselővel is tárgyalnak. „Úgy gondolom, hogy ez a projekt sikerrel zárulhat” – tette hozzá. Naď szerint az a cél, hogy végigvigyék a négyéves választási ciklust. Egy új Heger-kormány esetén nem zárta ki, hogy változások lesznek a miniszteri posztokon. Richard Sulíkkal, az SaS elnökével is egyeztetnek.

Naď megerősítette: az OĽaNO közgyűlése online formában valósult meg. A párton belüli egyeztetések azonban szerinte a közgyűléseken kívül is zajlanak.

Naď nem hiszi, hogy jóváhagyhatják a választási ciklus lerövidítéséről szóló alkotmánymódosító javaslatot. Rámutatott: az OĽaNO mozgalom nem ért egyet az előrehozott választásokkal, és az SaS-től is negatív viszonyulást vár.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?