<p>Kamerák elé állt a kétes múltú vállalkozó, Marián Kočner, hogy beszámoljon a Daniel Lipšic és Grendel Gábor (OĽaNO–Nova) elleni feljelentésről.</p>
Most Kočner vadászik Lipšicre
Pozsony |
Kočner azzal vádolja Lipšicet, hogy belügyminiszterként bizalmas információkat árult el újságíróknak. A belizei átutalásFeljelentést tett Lipšic és Grendel ellen 2012-ben, mert tájékoztatták az újságírókat arról, hogy Kočner számláján milyen pénzmozgást tapasztalt a rendőrség – 3 millió euró érkezett máltai számlájáról a pozsonyi Privatbankában lévő számlájára. A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) eljárást indított a feljelentés a volt belügyminiszter és szóvivője ellen.A rendőrség a vizsgálatról nem akart nyilatkozni, tegnap viszont a kerületi ügyészség megerősítette, hogy elkezdődött az eljárás. Michal Šúrek, az ügyészség szóvivője azt is elmondta, az ügyet már nem Bystrík Palovič ügyész felügyeli, akit korábban azzal vádolt meg Lipšic, hogy szoros kapcsolatban áll az adócsalásokért vizsgált Ladislav Bašternák vállalkozóval. A rendőrség azt is elismerte, hogy az eljárás megkezdéséről szóló határozat nem került be a belső rendszerbe, ezért a rendőrségi szóvivő a hét elején nem tudott róla.Az akta már a Pozsonyi Kerületi Ügyészségen van, bővebb tájékoztatást nem adnak róla. Tegnap Grendel és Lipšic megkapta a vádemelési javaslatról szóló határozatot, az áttanulmányozása után foglalnak állást. Az ügyben Kočner tett bűnvádi feljelentést, s mint sértett, tegnap személyesen átvehette a rendőrségen az eljárás megkezdéséről szóló határozatot. Ebből kiderül, hogy Grendelt banktitok kiszivárogtatásával, Lipšicet pedig ezen felül hivatali jogkörrel való visszaéléssel is gyanúsítják. Százezer euró az információkért Kočner emellett azt is állítja, Lipšic és Grendel Gáborral bizalmas információkat szivárogtatott ki róla. Mindezt SMS-üzenetek és e-mailek átiratával igazolta, ám azt, hogy honnan szerezte ezeket az információkat, nem árulta el, mint ahogy az őt érintő botrányokról, az adócsalás gyanújáról sem volt hajlandó beszélni. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"251518","attributes":{"alt":"Grendel Gábor és Daniel Lipšic","author":"SITA-felvétel","class":"media-image","height":"320","title":"Grendel Gábor és Daniel Lipšic","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]] Kočner még április elején kínált százezer eurós jutalmat annak, aki Lipšicre nézve kínos, de hiteles információkat ad át neki. A várt információkat bevallása szerint április 11-én kapta meg, ám azt, hogy kitől, nem árulja el. Lipšic és Grendel újságírókkal folytatott kommunikációjának átiratáról van szó, a szöveget egy internetes oldalon is közzétették. Az anyag hitelességét nem lehet ellenőrizni, ugyanis csak bizonyos részek kerültek nyilvánosságra, egy-egy kérdésre válasz, vagy rövid semmitmondó beszélgetés részletei – nem nyilvánvaló, pontosan miről beszéltek az érintettek. Kommentárunkat ITT olvashatja. Bár az említett újságírók egy része tagadja a kommunikáció hitelességét, a dokumentumok Kočner szerint azt igazolják, hogy az újságírók nyomozati aktákban szereplő bizalmas információkra alapozva írták, hogy 2011-ben Belizeből egy máltai számlán át hárommillió euró landolt illegálisan Kočner szlovákiai számláján. A pénzintézet annak idején 55 ezer eurós bírságot kapott, amiért nem jelentette a gyanús átutalást. A tranzakcióról Kočner tegnap sem akart semmit elárulni, annyit mondott, a pénz értékpapírok eladásából származott. (dem, SITA)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.