Módosítja a miniszter a költségvetés-tervezetet

Ladislav Kamenický
Pozsony |

Módosító javaslatokat nyújt be a pénzügyminisztérium a költségvetés-tervezethez, amelyet a parlament ma kezdődő ülésén fognak tárgyalni a képviselők. 

Ladislav Kamenický (Smer) pénzügyminiszter szerint azért kell módosítani a 2020-as állami költségvetés bevételi és kiadási tételeit, mert a tárca nincs hatással arra, milyen törvényeket fogadnak el a parlamentben, s félő, nem sikerül tartani a büdzsé célkitűzéseit. Az állam eredetileg kiegyensúlyozott költségvetéssel számolt, jelenleg viszont úgy tűnik, hogy a hiány eléri a bruttó hazai össztermék (GDP) 0,68 százalékát. A tárca végleg letett arról az elképzelésről, hogy növeljék a dohánytermékek után fizetett jövedéki adót. 

Ha a honatyák nem szavaznák meg, akkor az úgynevezett költségvetési provizórium lépne hatályba. Ez annyit jelentene, hogy az állam nem költekezhetne többet, de a elmaradnának például a jövő évre betervezett béremelések is. 
Ladislav Kamenický pénzügyminiszter elismerte, hogy jelenleg már ez a forgatókönyv is fennáll, de megjegyezte: a provizóriumból senkinek sem származna előnye. „Én bízom benne, hogy a költségvetés-tervezetet végül elfogadják. A provizóriummal nincs nagy tapasztalata az országnak, s nem lenne jó, ha kénytelenek lennénk bevezetni” – nyilatkozta a pénzügyminiszter. 
Hasonló hangnemben nyilatkozott még múlt héten Peter Pellegrini kormányfő is, aki szerint sokkal jobb, ha az államnak van rendes költségvetése. „Természetesen az állam más opciókkal is meg tud birkózni, de nem gondolom, hogy a politikai pártoknak jelenleg azon kellene törekedniük, hogy provizóriumba kergessék az államot” – mondta a kormányfő.
Andrej Danko, az SNS és a parlament elnöke tegnap kihangsúlyozta, pártja támogatni fogja a költségvetést, bár azzal nem ért egyet. „Mi csak tanácsot adtunk, hol lehetne még forrásokat megtakarítani. Ez csak egy jóbaráti tanács” – mondta tegnap azzal a kritikával kapcsolatban, amit a pártja fogalmazott meg az elmúlt hetekben a költségvetéssel kapcsolatban. Még az elmúlt hétvégén az volt a párt hivatalos állásfoglalása, hogy a költségvetés tervezetét nem fogják támogatni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?