<p>Többen kiléptek az MKP-ból a párt pénteki lévai járási konferenciáját követően. A SITA hírügynökség szombat délelőtti első jelentése 19 személyről tett említést. Dunajský Éva pártszóvivő szombaton arról tájékoztatta a SITA hírügynökséget, hogy a konferencia után tizenegyen léptek ki. Ugyanezt a számot közölte az Új Szó Online egyik cikkéhez fűzött kommentárjában Dolník Erzsébet is, aki a járási konfrencián a mandátumvizsgáló és szavazatszámláló bizottság elnökeként kísérte figyelemmel a történteket.</p>
MKP: több párttag kilépett a Lévai járásban (frissített, összefoglaló - új: Mede nyilatkozata)
Andruska a kilépésről
Andruska Csilla, a járási pártvezetőség volt alelnöke szerint a távozók elégedetlenek a járási pártelnök munkájával, s azzal, hogy - állítása szerint - a járási konferencián megjelent Csáky Pál pártelnök ignorálta, figyelmen kívül hagyta az általuk feltett kérdéseket.
"Nem volt egyszerű döntés, mert hosszú éveken keresztül áldozatkészen dolgoztunk a pártért" - mondta Andruska.
Közölte, hogy kilépett például az a lévai városi képviselő asszony, aki a párt színeiben jutott a helyi testületbe, valamint az egyik település eddig MKP-s polgármestere is. "Ezek komoly jelei annak, hogy a párton belül nő az elégedetlenség" - hangsúlyozta Andruska Csilla.
Az országos vezetés tudomásul veszi, de nem kommentálja
Az MKP országos vezetése tudomásul veszi egyes eddigi tagjai kilépését a pártból, de nem kívánja kommentálni azt. Dunajský Éva pártszóvivő elmondta, a pénteki lévai járási MKP-konferencia fő célja azt volt, hogy jelölteket állítson az idei megyei választásokra. Titkos szavazással kilenc jelöltet választottak meg, akik ily módon elnyerték a járási konferencia bizalmát.
A tanácskozásról a 113 résztvevő közül 11 távozott, akik egyben azt is bejelentették, hogy kilépnek a Magyar Koalíció Pártjából - közölte Dunajský.
Mede egyelőre nem kommentálja a lévai történéseket
Az MKP pozsonyi kerületi tanácsa csak az európai parlamenti (EP) választások után foglal állást a párton belüli helyzettel kapcsolatban - nyilatkozta a TASR hhírügynökségnek szombaton Mede Vencel, a kerületi tanács elnöke, aki huzamosabb ideje bírálja a jelenlegi pártvezetést és Csáky Pál elnököt.
"A párton belülli problémával Pozsonyban is egészen biztosan foglalkozni fogunk, de mindenképpen megvárjuk a júniusi választást. Megállapodtunk, hogy mindaddig korlátozzuk az MKP-témával kapcsolatos kommunikációt, mert nem akarjuk, hogy a bírálókat valamilyen módon a párt EP-választáson való esetleges sikertelenségével okolják" - mondta.
Június 6-ig a pozsonyi régió pártszervei járási konferenciát sem terveznek, eddigi tárgyalásaik csak informatív jellegűek, s a megyei és EP-választásokkal kapcsolatosak. A pozsonyi regionális pártszervek egyelőre nem állítottak jelölteket a megyei választásokra, még mindig tárgyalások folynak a számukról - egy alakulófélben lévő jobbolldali koalíción belül. "Egyelőre azonban semmiről sincs megállapodás" - tette hozzá Mede Vencel.
Az MKP pénteki lévai járási konferenciájáról - ahol a párt hivatalos tájékoztatása szerint 11-en, a távozók egyike, Andruska Csilla volt járási alelnök közlése szerint pedig összesen 19-en léptek ki a pártból - Mede egyelőre nem rendelkezik hivatalos információkkal, éppen ezért nem is kívánja kommentálni a történteket.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.