<p>Huszonhat évvel ezelőtt a prágai és pozsonyi diákoknak köszönhetően kezdődött meg az a rendszerváltás, amely lebontotta az addig kikezdhetetlennek tűnő totalitárius rendszert. </p>
MKP: Kihívások és célok az ünnep kapcsán
Annak köszönhetően, hogy a diákokhoz később széles társadalmi tömegek csatlakoztak, Csehszlovákia is teljesen átalakult. A liberális parlamenti demokrácia érvényt szerzett, hiszen megvalósult a többpártrendszer, a sajtószabadság, a gyülekezési szabadság, szólásszabadság, vallásszabadság, megnyíltak a határok Nyugat-Európa felé. Ezért van mit ünnepelni november 17-én. Az elmúlt huszonhat évben azonban azt is tapasztalhattuk, hogy a szabadsággal nemcsak a jó és igazságosság kap teret. Az önálló Szlovákiában ma egészen más kihívásokkal nézünk szembe, mint huszonhat évvel ezelőtt. Az ország irányításában aránytalanul nagy szerepet kapnak az oligarchák, a megnőtt vagyoni különbségek komoly feszültségforrást jelentenek, a leszakadó régiókból az emberek elvándorolnak, a kisebbségek helyzete rendezetlen, a magyarság jelentős asszimilációnak van kitéve. Mindezek miatt ma újra célul kell kitűzni azt, hogy visszakerüljön az emberek kezébe a hatalom, és ne az oligarchák gyakorolják azt. Esélyt kell adni a leszakadó régiók felzárkóztatásának, a kisebbségek, így a magyarság megmaradásának. Mi, ezen nyilatkozat megfogalmazói nyolcvankilencben aktívan kivettük részünket a rendszerváltásból. Az akkori generációkból erre sokan emlékezhetnek. Ma egy közös parlamenti listának köszönhetően újra együtt küzdünk közös céljaink megvalósításáért. Ehhez várjuk mindenki csatlakozását, és kérjük támogatásukat! Az MKP nevében Berényi József,a Mi Magunk Mozgalom nevében Somogyi Szilárd
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.