MKP: az alapszabály módosítását tervezik

<p>Magyar Közösség Pártja, Szlovákiai Magyar Párt, Magyar Szövetség, Értünk. Ilyen javaslatok is érkeztek az MKP napokban zajló járási konferenciáin a párt új nevére. A regionális szervezetek a napokban tárgyalják a szeptember 22-re, Fülekre tervezett kongresszus napirendi pontjait, elsősorban a névváltoztatást.</p>

Járási szinteken hat-hét javaslatról szavaznak, árulta el kérdésünkre Berényi József. „A három legesélyesebb variáns kerül a kongresszus elé” – tette hozzá az MKP elnöke. Egyben emlékeztetett: egyáltalán nem biztos, hogy megváltozik a párt elnevezése, a végső döntés ugyanis a kongresszus küldöttein múlik. Az eddig lezajlott járási konferenciákon egyébként számos jelenlevő ellenezte a névváltoztatást.

Az esetleges névváltoztatás mellett a párt alapszabályának módosítását tervezi az MKP vezérkara a szeptember 22-ei, füleki pártkongresszuson. Hatékonyabbá kell tenni a párt felépítését, fogalmazott kérdésünkre Berényi József pártelnök. „A Magyar Koalíció Pártja jelenlegi helyzetében nem engedheti meg magának, hogy felesleges pártszervei legyenek” – nyilatkozta. Példaként említette az etikai bizottságot, amely az országos mellett megyei és járási szinten is működik. Belső vita várható egyes hatáskörök átviteléről is – fejtette ki. „Ahol indokolt, legyen több hatásköre a járásnak, más területeken a központi elnökségnek” – magyarázta Berényi.

A helyi és járási szintű taggyűlések a napokban zajlanak, fő téma a párt névváltoztatása. A nagykürtösi járásbeli Csábon például a többség ellenzi a Magyar Közösség Pártja változatot, helyette a Szlovákiai Magyarok Pártja és a Szlovákiai Magyar Párt elnevezést javasolják. Szencen a Magyar Közösség, a Magyar Szövetség és az Értünk lehetőség is felmerült. Nagykaposon az Új Magyar Szövetséget is javasolták, de a legtöbb szavazatot a Magyar Közösség Pártja kapta – mondta el kérdésünkre Szuperák Mária tőketerebesi járási elnök. Ha ez válna a párt új hivatalos nevévé, a jelenlegi rövidítésen sem a magyar, sem a szlovák változatban nem kellene módosítani – Magyar Koalíció Pártja/Magyar Közösség Pártja (MKP), Strana maďarskej koalície/Strana maďarskej komunity (SMK). A névváltoztatás fő oka, hogy az MKP már nem koalíció. 1998- ban az MKDM, az MPP és az Együttélés fúziójával jött létre.

A füleki kongresszuson még nem lesz tisztújítás, ezt decemberre tervezi az MKP.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?