Mit jelent a kulturális autonómia?

Szlovákia az autonómiától visszhangzik. A többségi nemzet szemében vörös posztónak számító témát nem a Magyar Koalíció Pártja, hanem Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök vetette fel. Erre a hazai politikai elit meglehetős ingerültséggel reagált.

„A kulturális autonómia törvényes kereteinek biztosítása minden erdélyi magyar számára biztonságot és a kulturális örökség megőrzésének nemcsak pillanatnyi kereteit, hanem a jövő fejlesztéséhez szükséges intézményes formákat jelentené.”Somogyi Tibor felvételeSzlovákia három legfőbb közjogi méltósága egyként jelentette ki, hallani sem akarnak az autonómiáról. Mikuláš Dzurinda miniszterelnök szerint az autonómia a szegregáció felé vezető út, melyre nincs szükség. Romániában viszont a kulturális autonómia a kormányprogramba is bekerült. Erről beszélgettünk Takács Csabával, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség ügyvezető elnökével.

Az új román kormány programjába bekerült a kulturális autonómia kérdése. Ez azt mutatja, hogy az RMDSZ megehetősen jó pozícióból indult a kormányalakítási tárgyalások során.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség részéről a koalíciós program kialakításának egyik feltétele volt, hogy a választásokon és a koalícióban többséget alkotó partnerünk elfogadja az RMDSZ azon programpontjait, melyek a gazdasági, a szociális és természetesen a nemzetiségi kérdések terén a programunkban megfogalmazódtak. ĺgy jutottunk el oda, hogy a román kormányprogramba bekerült a kulturális autonómia törvénytervezetének elfogadása.

Ez határon túli magyar viszonylatban meglehetősen nagy előrelépésnek nevezhető. De mit jelent az önök számára a kulturális autonómia?

Nos, megítélésünk szerint kétségkívül egy rendkívül fontos előrelépés az általános autonómiaformák kialakítása területén. Erdélyben sajátos az etnikai helyzet, komoly regionális különbségek vannak. Véleményem szerint a közigazgatási hagyományok szerint kell megtalálni a megfelelő autonómiaformát. Nem ugyanaz a helyzet Székelyföldön, ahol nyolcvan százalékban él a magyar közösség és Közép-Erdélyben, ahol csak harminc százalék vagy még kevesebb a magyarság részaránya. Itt persze más autonómiaformát kell működtetni. Úgy gondoljuk, hogy a kulturális autonómia törvényes kereteinek biztosítása és az intézményrendszer kiépítése minden erdélyi magyar számára biztonságot és a kulturális örökség megőrzésének nemcsak pillanatnyi kereteit, hanem a jövő fejlesztéséhez szükséges intézményes formákat jelentené.

Mire terjedne ki a kulturális autonómia?

Az oktatás, a kultúra, a művelődés, a múzeumok, a levéltárak, a „hivatásos kultúra”, a népi kultúra minden formájának támogatására. Ez a célunk.

Szóba kerültek a területi autonómiaformák is?

Ami a területi autonómiaformákat illeti, itt egy erős decentralizációban gondolkodunk, s ezt szükségesnek tartjuk egész Romániára nézve. Ezzel – az önkormányzatiság megerősítésével – gyakorlatilag az európai modelleket vennénk át.

Ez azt jelentené, hogy Románián belül a magyarok által sűrűbben lakott területeken a magyarok kezében lenne a döntés joga?

Igen. Ez a decentralizáció erős jogosítványokat nyújtana a Székelyföld számára, hiszen az önkormányzati hatalom növekedésével, a szubszidiaritás elvének erősödésével tulajdonképpen nagyon sok döntés a magyar választott tisztségviselők hatáskörébe kerülne az oktatás területén, a szociális kérdésekben, gazdasági, valamint területfejlesztési vonatkozásokban, s nem utolsósorban a szabadon vállalt kapcsolatok építésében, melyek lehetnek romániaiak is, de persze átnyúlhatnak a határokon is. Olyan általános decentralizációs politikai folyamat ez, amelyben a központi hatalom delegálja a hatásköröket az önkormányzatoknak. Úgy gondolom, hogy az ilyesfajta autonómia nem idegen Európától, gondoljunk csak például a dél-tiroli német kisebbség helyzetére, autonómiaformáira. Tehát ez azt jelenti, hogy mindenki egyforma jogosítványokat kap, csak ahol a magyarok vannak többségben, ott ők döntenek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?