Mit adott a Vajna-korszak a magyar filmnek?

BARTAL DÓRA

A Filmhét így azt fogja megmutatni, mi történt az elmúlt három évben, azaz az Andy Vajna kormánybiztos nevével és a Filmalap sokak szerint túlbonyolított támogatási rendszerével fémjelzett korszakban a magyar filmgyártásban.

Az MMKA-tól a Filmalapig

A magyarországi filmgyártást 20 évig meghatározó Magyar Mozgókép Közalapítvány, melynek alapja a szakmai önrendelkezés volt, a 2010-es kormányváltást követően omlott össze. Kiderült ugyanis, hogy az alapítvány milliárdos nagyságrendű tartozásokat halmozott fel, mivel az előző kormány banki kölcsönök felvételére ösztönözte a filmproducereket. A filmgyártás teljesen leállt, a kormány pedig új szervezetet alapított, melynek élére – sokak meglepetésére – Andy Vajna került, kormánybiztosi pozícióban. A Filmművészek Szövetsége és annak elnöke, Tarr Béla hangos nyilatkozatokban támadta a kezdeményezést, mivel az addigi szakmai önrendelkezést egy felülről irányított, egyablakos rendszer váltotta fel, és félő volt, hogy a politika nagyban befolyásolni fogja a filmgyártást.

Az Andy Vajna vezetésével működő Magyar Nemzeti Filmalapot, melynek egyik deklarált célja, hogy átláthatóvá tegye az állami filmfinanszírozást, sok szakmabeli mind a mai napig erősen bírálja. Vajnáék a magyar film nagy problémájának a gyenge forgatókönyveket kiáltották ki, és nagy hangsúlyt helyeztek ezek fejlesztésére. A hosszas folyamat viszont néhányakban ellenérzést váltott ki: az ítészek visszadobhatják vagy sokszor átírathatják a készülő pályaműveket. Egyes alkotók attól is viszolyognak, hogy később az öttagú döntőbizottság személyes ízlésén múlik, melyik film készülhet el. Úgy tűnik azonban, mára némiképpen csillapodtak a kedélyek. Bizonyos félelmek nem váltak valóra, hiszen ahelyett, hogy nagy költségvetésű, ideológiailag terhelt kurzusfilmeket gyártanának „a csókosok”, sokan egyetértenek abban, hogy tulajdonképpen azok kaptak támogatást, akik a régi rendszerben is kaptak volna, illetve jó néhány elsőfilmes is forgathatott. A szakma azt is pozitívan fogadta, hogy a Filmalap viszonylag kiszámíthatóan működik, köszönhetően a stabil költségvetésnek, továbbá azóta, hogy a hatos lottó játékadójának 80 százalékát is megkapja, soha még ennyi pénz nem jutott a filmkultúra támogatására.

Három év, hat film

Annyi azonban biztos, hogy a filmek nagyon lassan kerülnek a nézők elé, mivel a rendszer rendkívül bürokratikus és késlelteti a folyamatokat. Így azt is nehéz megítélni, milyen minőségi és mennyiségi változásokat hoz a Filmalap hosszabb távon. Ehhez persze hozzátartozik az is, hogy a hazai filmtermést – kivéve a vígjátékat – már évtizedek óta a közönség teljes érdektelensége fogadja, és ezen egyelőre nem változtatott a maréknyi új alkotás sem, melyek eljutottak a mozibemutatóig. Sok magyarázat létezik arra, miért nem nézi senki a magyar filmeket. Egyrészt megváltoztak a fogyasztói szokások, a fiatalok inkább az interneten keresnek tartalmakat, az idősebbek pedig a televíziót választják a mozi helyett. Mindez igaz, ám a cseh, a lengyel vagy a francia nézőszám nem csökkent ennyire drasztikusan. Másrészt még mindig nem ért véget a vita a művészfilm kontra közönségfilm kérdésben. A közönségfilm szórakoztat, de nem képvisel művészi értéket, a szerzői film depresszív, nézhetetlen borzalom, amit öncélú álművészek készítenek a fesztiválok közönségének – egyelőre a nézőknek ez a két leegyszerűsített álláspontja létezik.

Vajna és a Filmalap szeretné közelebb hozni a két pólust, szerintük erre a dilemmára is megoldás lenne a kevesebb, de átgondolt forgatókönyvből készülő és nagyobb költségvetésű film. A nonprofit szervezet törekvéseit visszaigazolják a rangos fesztiválszereplések és -győzelmek, valamint a külföldi sajtó pozitív hozzáállása, nem úgy a magyar filmkritikusok és nézők, akik még mindig várnak valami igazán átütőre. Szász János Nagy füzete tavaly elhozta Karlovy Varyból a fődíjat, közel került a legjobb idegen nyelvű film Oscar-jelöléséhez, a nézőket mégis hidegen hagyta az adaptáció, és a kritikusok sem fogadták jól. Két kivétellel egyébként ez a Vajna-éra összes filmjére igaz. Egyedül a Megdönteni Hajnal Tímeát, valamint a Viharsarok kapott jobb értékeléseket. A legnagyobb nézettséget a Csányi Sándor főszereplésével készült, melegtematikájú, Coming Out című vígjáték érte el, ugyanakkor ezt érték a leghevesebb támadások. Sajnos jogosan, hiszen hiába próbál a melegek elfogadáásról beszélni, pont ellenkező hatást ért el, emellett saját műfajában sem állja meg a helyét. Mundruczó Kornél a közönségbarát filmezés szellemében készítette el a Fehér istent, amely egy kiskamasz és egy kutya történetét meséli el az utópisztikus Budapesten. Cannnes-ban elnyerte a szekciója fődíját, otthon mégsem kedvelték.

A pályakezdők korlátai

A magyar film megújulásához több kellene, mint hatalmas reklámkampányokkal beharangozott produkciók – mondja Pusztai Ferenc producer. Felületi kezelés ez csupán, ami nem feltétlenül csábítja be a nézőket a mozikba. Hiányzik ugyanis az amerikai filmeken felnőtt fiatalok mozgóképre nevelése, amin az új rendszer nem is kíván változtatni. Ugyanígy nehéz helyzetbe kerültek a filmes folyóiratok és az artmozik, melyek korábban kaptak támogatást. A pályakezdők, akik új hangot képviselhetnének, nehezebb helyzetben vannak, mint az idősebb generációk, hiszen beszűkültek a lehetőségeik: rövidfilmekre, vizsgafilmekre alig van lehetőség pályázni, mert a Filmalapnak ez nem hatásköre, ahogy a dokumentum- és a tévéfilmek sem. Pozitív példa mégis akad: Reisz Gábor alacsony költségvetésből forgatta le diplomamunkáját, melyre kapott némi támogatást. Vígjátékát, a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlant rögtön be is válogatták Karlovy Varyba és jól fogadta a közönség – ám magyarországi forgalmazója még mindig nincs.

Vajna és Pálfi

Nemrég megbolygatták az állóvizet Pálfi György nyilatkozatai, aki kiemelt jelentőségű és költségvetésű Toldi című filmjét forgatná. Azt állítja, Andy Vajna nem engedi. A rendező szerint nehézkes és lassú a rendszer, nem hagyja az alkotókat szabadon dolgozni. Szerződésbe foglalt feltétel ugyanis, hogy a többlettámogatást igénylő filmeknél az alap koproducerként lép elő, így alkotói döntésekbe és a végső változatba is beleszólhat. Pálfi irreálisnak gondolja ezeket a feltételeket, hiszen semelyik európai, regionális filmalapnál nem ilyen a gyakorlat – hiszen ez kultúratámogatás helyett amerikai típusú piaci filmgyártást jelentene. A Toldit kivéve egyelőre a gyakorlat szerencsére nem azt mutatja, hogy túlságosan beavatkoztak volna a rendezők munkájába, bár könnyen lehet, hogy Pálfival ellentétben sokan nem mernek nyíltan konfrontálódni.

Bemutatók és Filmhét

Havas Ágnes, a Filmalap vezérigazgatója külföldi lapoknak árulta el először, hogy ősszel újra rendeznek magyar mustrát, sok film bemutatója várható. Változatos témájú és műfajú alkotások kerülnek végre moziforgalmazásba. Láthatjuk Török Ferenc új filmjét, a Senki szigetét, valamint az állami támogatás nélkül készült Szabadesést Pálfi Györgytől. A mozikba kerül(t) két elsőfilmes rendező egyéni hangvételű munkája: Ujj Mészáros Károly rendezése, a Liza, a rókatündér, valamint az Utóélet Zomborácz Virágtól. A szélesebb közönségnek szánják az Argo 2-t, a Swinget és a legendás mentőkutyáról szóló Mancsot. Azt azonban, hogy mi szerepel a Magyar Filmhét programján, még mindig titok övezi: a szervezők e hétre ígérték a nagy bejelentést, majd a nevezések feldolgozására hivatkozva elnapolták. Bő két hét múlva így is, úgy is meglátjuk, mit adott az elmúlt három év a magyar filmnek.