Mindent jóváhagyott a Híd Országos Tanácsa

Pozsony |

<div>Már a jövő héten létrejöhet a hármas kormánykoalíció &ndash; jelentette ki Bugár Béla a Híd Országos Tanácsának mai ülése után.</div><div>&nbsp;</div>

A Híd elnöke megerősítette, hogy Érsek Árpádot szeretné közlekedési miniszternek, jelenleg ő a tárca államtitkára, és vállalja az új funkciót. „A párt országos tanácsa felhatalmazást adott a hármaskoalícióról való tárgyalásra, elkészítjük az új koalíciós szerződést, amelyben már nem fog szerepelni a Sieť. Már a jövő héten aláírhatjuk,ha mindenben sikerül megegyezni” – tette hozzá Bugár. A Híd országos elnöksége csütörtökön ül össze, hogy a személyi kérdésekről döntsön, a miniszteri poszt mellett államtitkári funkciók is jutnak a pártnak.Arra  a kérdésre nem válaszolt, hogy a Híd magába olvasztja-e a Sieťet. „Most nem ez a fő kérdés. Számomra az a fontos, hogy Roman Brecely garantálta, a maradék két  sieťes képviselő is támogatni fogja a kormánykoalíciót a parlamentben. A hogyan továbbról lesz idő gondolkodni később is” - tette hozzá Bugár. A három kormánypárt elnöke pénteken közleményt adott ki, mely szerint a koalíciónak 81 képviselője van, tehát a maradék két sieťes képviselő, Radoslav Procházka és Alena Bašistová szavazatával is számolnak. Nélkülük 79 képviselőjük lenne, a minimális többség a 76. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?