<p>Pozsony. Új pisztolyok vásárlására írt ki tegnap tendert Robert Kaliňák belügyminiszter, a rekordértékű megrendelés ára eléri a 34 millió eurót. S bár az érdeklődőknek még esélyük sem volt áttanulmányozni a tender feltételeit, Kaliňák már kijelentette, hogy a legnagyobb esélye a győzelemre az osztrák Glock társaságnak és a cseh Česká zbrojovkának van.</p>
Minden rendőr új pisztolyt kap
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_14271850174931_12.jpg.webp?itok=6EofTA-j)
ÖSSZEFOGLALÓ
Az ország történetében eddig egyszer sem akart a belügyminisztérium egyszerre annyi fegyvert venni, mint most. A tárca nemcsak a rendőrségnek, hanem a hadseregnek, a vámhivatalnak és a börtönőröknek is egy csomagban venne fegyvereket. Összesen 46 641 darab lőfegyverről, nagyrészt pisztolyról van szó. „Tekintettel arra, hogy a jelenleg használt pisztolyok már nincsenek megfelelő műszaki állapotban, a tendert a lehető leggyorsabban szeretnénk lebonyolítani” – magyarázta a belügyminisztérium szóvivője, Ivan Netík.
Kétfajta pisztolyt akar
A minisztérium úgynevezett nyitott közbeszerzést hirdetett meg, ennek lényege, hogy több fegyvergyártó is jelentkezhet rá. Kaliňák ennek ellenére kijelentette: szerinte csak a cseh Česká zbrojovka és a német Glock jöhet számításba. „Ha szétnéznek a piacon, könnyen kiderítik, hogy ami az ár/teljesítmény arányát illeti, a Glocknak és a cseh társaságnak van a legjobb kínálata” – mondta a miniszter.
A tárca szerint főként a rendőrök fegyverei vannak siralmas állapotban, ők kapnák a megrendelt pisztolyok körülbelül felét. Az egyenruhások jelenleg több mint húszéves, CZ 82 típusú pisztolyokat hordanak, ezek jelentős részét még 1992-ben kapták. „Gyakran beakadnak, már nem megbízhatók” – mondta korábban Ľubomír Ábel, az országos rendőrfőkapitány helyettese. A rendőrök ráadásul 9x18 milliméter kaliberű Makarov töltényeket használnak, melyek hatótávolsága is alacsony. A minisztérium most 9 mm kaliberű Luger lőszereket vásárolna. „A Luger lőszer sokkal olcsóbb, mint Makarov” – mondta Netík, hozzátéve: az európai biztonsági egységek többsége épp ezt a típust használja, ez a legelterjedtebb.
Két részre oszthatják
a megrendelést
Kaliňák a tendert két részre osztotta, tehát az általa megnevezett cégek akár el is oszthatnák egymást közt a megrendelést. A klasszikus szolgálati pisztolyokon kívül bevetésre használt lőfegyvereket is venne. A két típus között elsősorban a fegyver szerkezetében van különbség.
A szolgálati pisztolyoknak külső biztosítójuk van, amely arra szolgál, hogy az elsütőszerkezet ne tudjon véletlenül – például ütésre vagy rázásra – működésbe lépni. Ilyen fegyvert elsősorban a közlekedésrendészet tagjai vagy a nyomozók kapnának, tehát olyan egységek, melyek nem használnak gyakran lőfegyvert. Biztosító nélküli pisztolyt olyan egységek kapnának, melyeket gyakran küldenek bevetésre, tehát jobban hozzászoktak a fegyverhasználathoz.
A Kaliňák által említett Česká zbrojovka biztosítóval ellátott fegyvereket használ, a Glock pedig biztosító nélkülieket, így mindketten részesei lehetnének a tendernek. Ez viszont nem azt jelenti, hogy más gyártók nem jelentkezhetnek. Hasonló megrendelésekhez jutott már Európában az olasz Beretta, az amerikai Colt, a svájci SigSauer vagy a horvát HS Produkt.
Segíthet Glváčnak
A tenderrel a belügyminiszter leveszi a terhet a védelmi miniszter, Martin Glváč válláról, akinek ezáltal nem fog kellenie külön versenyt kiírni a katonák által használt pisztolyok lecserélésére. „Ha több fegyvert rendelünk, jobb árat kaphatunk a beszállítótól” – magyarázta Netík, miért gondoskodik a belügy a hadsereg, a vámosok és a börtönőrök fegyvertáráról is.
Glváč egyébként ősszel titokban kötött szerződést a Česká zbrojovkával, katonai lőfegyverek vásárlására több mint hárommillió euró értékben. A Bren típusú gépkarabélyokat verseny nélkül vették. Az ellenzéki pártok ezt átverésnek nevezték, a minisztert élesen bírálták. Lapértesülések szerint eredetileg pisztolyokat is tartalmazott volna a megrendelés, ám Glváč ezt tagadta, majd nyíltan kijelentette: pisztolyokat nem vesz. Azáltal, hogy Kaliňák most a hadseregnek is vásárol pisztolyokat, Glváčnak nem kell külön tendert kihirdetnie, így nem kényszerül arra, hogy megcáfolja korábbi kijelentését. (dem, SITA)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.