Minden a helyén

Tőlem nem túl távol egy fiatal lány kutyát sétáltat a parkban. Vagy a kutya sétáltatja őt. Vagy, hogy mindenkinek jó legyen és törekedjek a képzelt pontosságra: közösen sétáltatják a pórázt. Végül is mindegy. Lényeg, hogy a helyén van minden és mindenki. Helyén van a lány, helyén van a kutya, a póráz, langyosan kellemes a nyári híg levegő, mely délelőtt lévén még nem dühöng teljes meggyőződésből. Most úgy érzem, helyén van minden. A madarak is erről beszélnek, azt hiszem.

A lány most leül egy padra, a pad mellet öreg vadgesztenyefa, mely szintén a helyén van. Helyén van a világűrben, mert ha néhány méterrel arrább volna, könnyen azt mondhatná a kritika, hogy hatásvadász, meg hogy kamu az egész. De nem. Csak elismeréssel szólhatok a világegyetemnek erről a parkbéli részéről. A lány a padon ül és olvasni kezd, miközben időnként kutyájára néz. Az állat szinte önkívületben rohangál fel s alá a pad környékén. A lány láthatóan megbízik a kutyában, tudja, hogy nem fogja végigharapni a parkban őgyelgő honpolgárokat és nem hozza kellemetlen helyzetbe hozni karcsú gazdáját azzal, hogy illetlenül viselkedik. Sokszor én is jobban megbízom a kutyákban, mint bizonyos embertársaimban.

A lány kutyája egészen őszintén és lelkesen kerget fel a fára egy macskát. A cirmos sértődötten nyávog az ágak között. A padon felkacag a karcsúság, és kedves hangon megdorgálja az ebet, hogy ezt nem szabad, majd mosolyogva olvas tovább, tudja, hogy igazándiból nincs ebben semmi, sőt kimondottan szabad ilyet, ha már kutyává lett az a néhány milliónyi molekula a természet egy jól bevált ötleteképpen. És a macska sem hiábavaló találmány. Nem zsákutcája úgy a természetnek, mint mondjuk egyes politikusok flórája és faunája. Az állat nem vesz fel drága öltönyt, hogy kifejezze, eladja, rábeszélje magát. Nem. Hülyén is állna disznón a tüllszoknya. Az állatok anynyival többek, hogy csak úgy l’art pour l’art, tehát önmagukért (a fajért) állatoznak. Nem úgy az a fajta homo politikus, aki, ha kell: ideológiákat és világnézeteket kurvul végig, mondván, hogy ő emberezik, tehát mutatja, hogy a többiért van. Szegény pára. És lesz aztán kommunista, humanista, szocialista, kapitalista, fasiszta, meg kitudja még miféle ista, slágerlista. Csak fel kell találni hozzá a slágerlizmust. Tán a labdarúgó is így lett focista. Beszédhibás tanácselnökösen: focialista. Lehet, hogy valójában a fa mászott ki alólunk, nem mi jöttünk le a fáról…

A lányt, a parkban őgyelgő honpolgárokat, továbbá a kutyát és a kényesen vinnyogó macskát láthatóan nem izgatja most ez. Hogy miféle könyv lehet a könnyű nyári ruhát viselő lány kezében, nem tudom. A ponyvaregényt itt és most nem találnám helyénvalónak. Valami könnyed, de biztos mondanivalójú kötet állna jól neki. Ha egyáltalán van ilyen, hogy könnyed és biztos. Leginkább egy olyan könyvet tudok most elképzelni a lány kezében, amelyben az író által megálmodott fiú mélyet gondol az író által megálmodott leány irányában. Jó, persze ilyenek a ponyvaregényekben is vannak. Ám azokban csak egy különös álromantikus mázzal tudják ezt eladni, naplemente, tengerpart vagy legalább valami mediterrán csöpögés: a bozontos mellkas szőreit fújja a szél, és elhangzik az Ige, hogy ó máj dárling, jú ár szó bjutífúl, vagy legalább desztöní. A könnyű angol szavakat szeretik az emberek. Mert nincs az angol nyelvben túl sok kifejezése annak, hogy bírlak, édesem.

A lány most rágyújt, kezében a könyv, haját füle mögé igazítja, úgy olvas. A könyvben egy fiú gondolja talán egy lányról: „Ahogy éjszakánként elhalkul benned a világ csobogása, és az álom rendezi el tested az ágyon, ekkor szeretek rád gondolni. Magára hagyod a sötét, hűvös réteket, melyek érted vannak és neked kínálják ösztöneiket, a virágok kacagását és a füvek vastag szagát. Ekkor szeretek rád gondolni, mikor a hajnali suttogásod első szavai még a sejtjeidben vannak. Alszanak most a szavak, ajkaidról álmodnak. A városban alszol el, távol a kövér rétektől, melyeken gyermekként szaladtál…”

Talán valami ilyesmiket olvas a lány ott a padon. Ez lenne talán most helyénvaló, ahogy helyükön vannak a csillagok és a nagy, nehéz bolygók által befutott spirálok a pincehideg világűrben.