Milyen államfő volt Andrej Kiska?

Andrej Kiska
Pozsony |

Holnap Zuzana Čaputová hivatalosan is Szlovákia államfőjévé válik. Milyen volt a leköszönő államfő, Andrej Kiska? Mit sikerült elérnie és miben okozott csalódást? Politikai elemzők pozitívumként értékelik, hogy gyakran nyíltan rámutatott a problémákra, s bírálta a kormányt. Külpolitikája miatt viszont bírálják, mint ahogy azért is, hogy adócsalási botrányára nem tudott egyértelmű magyarázatot adni.

Andrej Kiska tehetős vállalkozóként indult 2014-ben az elnöki székért, és járt sikerrel. Megbízatási ideje viszont távolról sem volt felhőtlen, a botrányok sem kerülték el, s a külpolitikában sem volt különösen aktív. 

Ficóval folytatott harc

Rendszeresen bírálta a kormányt, s főként a Smert, melynek elnökével, Robert Ficóval gyakorlatilag öt éven át konfliktusban állt. Ez a harc már az államfőválasztás második fordulójában kezdődött, ahol Kiska ellenfele épp Fico volt. Az, hogy végül Kiska legyőzte a Smer elnökét, Richard Vašečka szociológus szerint kulcsfontosságú volt, hiszen Fico győzelme után gyakorlatilag a Smer kezébe került volna az államhatalom jelentős része. Kiska győzelme viszont előrejelezte a Smer fokozatos gyengülését. A Ficóval folytatott harc kicsúcsosodása volt, amikor Kiska nyíltan kijelentette: soha nem fogja kinevezni alkotmánybírónak a Smer elnökét. Fico ugyanis megpályázta ezt a posztot, ám végül lemondott róla. 
Marek Rybář, a Masaryk Egyetem politológusa szerint Kiska legnagyobb érdeme az volt, hogy nem félt rámutatni a problémákra, nyíltan megnevezte azokat, s nem félt – különböző konfliktusok árán is – bírálni a jelenlegi kormányt félrelépéseiért. Gyakran figyelmeztetett a hátrányos helyzetben élő állampolgárok problémáira, az egészségügy vagy az oktatásügy silány állapotára. 
Félrelépések sora
Rybář szerint Kiska mandátumának vége felé követte el a legnagyobb hibákat. A politológus szerint azért is objektív kritikát érdemel, amiért nem volt igazán aktív a külpolitikában. Azt, hogy nem vett részt a normandiai partraszállás 75. évfordulója alkalmából szervezett ünnepségen, pedig hatalmas félrelépésnek tartja. „A KTAG cégével kapcsolatos adócsalási botrányát is teljesen alábecsülte” – hangsúlyozta a politológus. 
Az adóellenőrök 2014-ben megállapították, hogy a cég jogtalanul igényelt vissza 9227 euró áfát. A KTAG befizette az összeget, továbbá a kiszabott 15 543 eurós büntetést is, így az eset nem számított bűncselekménynek. 2015 végén újra a 2014-es évet vizsgálták, akkor a jövedelemadóval összefüggésben. Ebben az esetben a KTAG-nak 27 114 eurónyi adóhátralékot kellett utólag befizetnie, illetve 2711 euró bírságot. 
A hatóságok szerint a KTAG egyebek mellett abban követte el a hibát, hogy a Kiska kampányára elköltött pénzt saját vállalkozással összefüggő költségként számolta el, csökkentve ezzel az adóalapját. Az ügyben a KTAG ügyvivője ellen már eljárást indítottak. 
„A botrányt nem kommunikálta elejétől fogva megfelelően, egyértelműen és nyíltan, amivel a kritikusai malmára hajtotta a vizet. Ezért aztán jogosan érte bírálat az államfőt” – állítja Rybář.

Kritikus országértékelés

Andrej Kiska mandátuma alatt négy alkalommal mondott országértékelő beszédet, mindegyikben nagyrészt az egészségüggyel, az oktatásüggyel és az emberek államba vetett bizalmával foglalkozott. Legutolsó, 2018-ban felolvasott országértékelőjének fő témája Ján Kuciak újságíró és jegyese, Martina Kušnírová meggyilkolása volt. Kiska hangsúlyozta: a legjobb országértékelő Kuciak be nem fejezett cikke, amely a politikusok és a maffia összefonódásáról szólt. Ekkor bírálta a kormánybukás után felállt új kabinetet, amiért nem módosította a kormányprogramot, s amiért az átalakítást csupán néhány személycserére korlátozta. Denisa Saková (Smer) belügyminiszterről például nyíltan elmondta, hogy kénytelen volt kinevezni, annak ellenére is, hogy nem volt elégedett a Smer jelöltjével. 
A kormánykoalíció képviselői Kiska minden egyes országértékelőjét bírálták, mondván, nem úgy viselkedik, mint egy államfő, hanem mint egy ellenzéki vezér. Ez a kritika aztán mandátumának vége felé egyre gyakrabban hangzott el, különösen azt követően, hogy kiderült, pártot alapít. 
Kiska egyébként megszokott éves országértékelőin kívül kétszer kért rendkívüli felszólalási lehetőséget a parlamentben. Először 2014-ben, az egészségügyi botrányok kirobbanása idején, majd idén februárban, az alkotmánybíró-jelöltek megválasztása előtt. „Az, hogy milyen eredménnyel végződik a mai választás, Szlovákia jövője, az emberek államba vetett bizalma, a demokrácia és az igazságszolgáltatás szempontjából kulcsfontosságú lesz” – mondta az alkotmánybíró-jelöltek választása előtt Kiska. A parlamentnek máig nem sikerült megválasztani elegendő bírójelöltet, így hatot már az új államfő, Zuzana Čaputová fog kinevezni. 

Kormány kontra államfő

Fico utódja, Peter Pellegrini is kritizálta az államfőt, főleg azt követően, hogy Kiska külföldön többször is kiemelte az ország belső problémáit, és maffiaállamnak nevezte Szlovákiát. Az államfő nemcsak a kormányfőkkel, hanem a korábbi belügyminiszterrel, Robert Kaliňákkal is éles konfliktusba került. Kaliňák nyíltan nevezte adócsalónak, s nehezményezte, hogy a kormánygépet használja magáncélokra, amikor Poprádra repült családja után. 
„Azzal érvelt, hogy államfőként magáncélokra is használhatja a kormánygépet, mert ő a nap 24 órájában államfő. Aztán amikor a dalai lámával való találkozásért kritizálták, pedig azt mondta, hogy magánemberként találkozott vele” – mondta a Pravda napilapnak Ján Baránek politikai elemző.

Nem vonul vissza

Kiska sok dologban különbözött elődjeitől, az egyik legjelentősebb különbség viszont abban keresendő, hogyan fogja tölteni idejét mandátumának befejezése után. Míg a korábbi államfők visszavonultak a közéletből, Kiska pártot alapít és aktív részese akar lenni a politikának, megbízatási idejének utolsó fél évét már politikai karrierjének beindítására szentelte. 
Túl sok információt az alakuló pártjáról még nem lehet tudni. Kiderült már, hogy Juraj Šeliga jogász, a Za slušné Slovensko egyik vezetője csatlakozik Kiskához, de azóta már Görgő (Spišský Hrhov) polgármestere, Vladimír Ledecky, Marek Hattas Nyitra és Miroslav Kollár, Galgóc polgármestere is közölte, hogy belépnek Kiska pártjába. Lapértesülések szerint Veronika Remišová (OĽaNO) is a Kiskához való átlép fontolgatja. 
Kiska nem sokkal kinevezése után a legnépszerűbb politikusok közé tartozott, s éveken át vezette a népszerűségi listát. Mandátumának lejártával viszont fordult a kocka. A Focus tegnapi közvélemény-kutatása szerint Kiska már csak az ötödik legnépszerűbb politikus. Az elnöki palotából holnap egyenesen a politikai ringbe lép. Azt, hogy milyen jövő várja, jelenleg ugyanolyan homály fedi, mint az alakulóban levő pártját. ⋌(dem, szh, TASR, tvnoviny.sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?